Különös és veszélyes állatkerti kaland, fókákkal


Belopózott egy nő a berlini állatkert fókáinak medencéjébe hétfő este, hogy együtt úszhasson az állatokkal. A nő fürdőruhára vetkőzött, majd beleereszkedett a fókamedencébe. Távolabb egy férfi fényképezte őt – idézett egy szemtanút kedden a Bild című német napilap. A nő este fél nyolckor úszott a fókákkal, fél órával azután, hogy a látogatókat kitessékelték a zárásra készülő állatkertből. Az állatkert személyzete nem tudta elkapni a nőt, hogy átadják a rendőrségnek – mondta Ragnar Kühne igazgató. „Súlyos sérüléseket szenvedhetett volna, ha a fókák megharapják” – tette hozzá.

„Tiszteletben kell tartani az embereknek mind a vadon, mind a fogságban élő állatok jólétét is. Nagy felelőtlenség volt behatolni lakóterületükre” – hangoztatta Doerte von der Reith állatvédelmi szakember. Az állatkert két fókája, Gloria és Grania még fiatal, a hannoveri állatkertből érkeztek Berlinbe 2013-ban. A felnőtt fókák egy-három méteresre nőnek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk