Sok millió lej a bukaresti NATO-tanácskozás szervezésére


Csaknem 14 millió lejjel kiegészítette a kormány a parlament két házának költségvetését, ugyanis a képviselőháznak és a szenátusnak kell állnia a NATO Parlamenti Közgyűlésének Bukarestben tartandó, 63. ülésszaka szervezési költségeit.

Az erről szóló határozatot múlt héten fogadta el a kormány, és kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Eszerint a szenátus költségvetését 3 millió lejjel, a képviselőházét csaknem 11 millió lejjel egészítették ki a kormány tartalékalapjából.

Október 6-a és 9-e között a bukaresti parlament épületében zajlik majd a NATO parlamenti közgyűlésének 63. ülésszaka. Az eseményen több mint 800 személy vesz részt, a szervezés költségei pedig megoszlanak a parlament két háza között, ahogy ez 1997, illetve 2011 októberében történt, amikor szintén a román főváros adott otthont az éves ülésszaknak – áll a határozat indoklásában.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk