Kifütyölték Biró Zsoltot a Székely Vértanúk Emlékművénél


Az Európát elárasztó migránsok és az őshonos székelyek helyzetét állította szembe több szónok is a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad “önfeladó” politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait az autonómiatüntetésen elmondott beszédében. “Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – fogalmazott az EMNT elnöke. Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László “a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak” beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette. Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata. “A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen” – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.

Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket. José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre.
Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői – bejelentésük szerint – csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt. Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: “ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve”. Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik “Bukarest feneketlen zsákjába” az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük. “Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől” – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit. A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk