Negyvenezer embert várnak Marosvásárhelyre


A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómiaelképzelései beépíthetők lennének a román közigazgatási átszervezés folyamatába – mondta Izsák Balázs, a szervezet elnöke ma, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Izsák Balázs a Székelyföld területi autonómiájáért Marosvásárhelyre szervezett felvonulás és tüntetés előtt nyilatkozott telefonon. Arra a kérdésre, hogyan látja a székelyföldi autonómia ügyét, azt mondta, Romániában régóta lebegtetik a közigazgatási reformtervezetet, amellyel az 1968-ban bevezetett megyerendszert alakítanák át. “Románia közigazgatási átszervezés előtt áll (…), úgy gondoljuk, hogy a decentralizáció általános elveinek a gyakorlatba ültetése közben Székelyföld önálló régió lehetne” – mondta. Hozzátette: ha ezt az önálló régiót az általuk javasolt területeken többlethatáskörökkel ruháznák fel, akkor ezzel meg is valósulna Székelyföld autonómiája.

Jelezte, előzetes bejelentésük szerint 40 ezer embert várnak a marosvásárhelyi demonstrációra. A székely szabadság napjának nevezett rendezvény megemlékezéssel kezdődik 16 órakor a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés vezetőinek, az 1854. március 10-én kivégzett Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak állít emléket.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk