Nagy székely menetelés októberben – 200 ezer embert várnak


A székelyek “nagy menetelését” hirdette meg az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért október 27-ére a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Izsák Balázs , az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, a terv szerint október 27-én, vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el menetoszlopok a szomszédos települések felé. “A székelyföldi déli harangszókor ökumenikus istentiszteleteket követően indulunk, és úgy tervezzük, hogy a budapesti déli harangszóig kialakul a 45 kilométeres menetoszlop” – jelentette ki Izsák Balázs. Magyarázatként hozzátette, valamennyi gyülekezési pontból a két szomszédos település felé indulnak majd a székely zászlók ezreit lobogtató tiltakozók. Magyarázata szerint az összefüggő menetoszlop azáltal alakul ki, hogy várhatóan az oszlopok vége el sem indul, mivel az egymással szembe haladó menetek eleje már összetalálkozik. Izsák Balázs úgy fogalmazott, hogy így kívánják megüzenni a bukaresti kormánynak: a székelyek szembeszegülnek erőszakos asszimilációs tervével. “Nem célunk a forgalom lebénítása. Azt akarjuk, hogy ezen az útvonalon a székelyek meglátogassák egymást, megfogják egymás kezét, és kifejezzék szolidaritásukat” – tette hozzá. Megjegyezte, arra számítanak, hogy 150-200 ezer ember kapcsolódik be a székelyek nagy menetelésébe. Székelyföld és Erdély más tájairól autóbuszokkal viszik majd a tiltakozókat a menetelés útvonalához. Október végén lesz “a székelyek nagy menetelése”

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk