Román csapatok ellenfelei az európai kupasorozatokban (BL és EL)


A Legia Varsóval került össze a Steaua Bukarest a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében. A román csapat hazai pályán játssza az első mérkőzést augusztus 20-án vagy 21-én, a visszavágót egy héttel később a lengyel fővárosban rendezik. A Steaua kiemeltként kapta ellenfélül a Legiát, Mihai Stoica csapatmenedzser szerint nem örültek neki. Az Európa-ligában érdekelt három román együttes közül egyik sem volt kiemelt. A Petrolul a Premier Ligában szereplő walesi Swansea-val játszhat a csoportkörbe jutásért, első meccs idegenben (augusztus 22., 29.). A Pandurii a portugál Sporting Braga ellenében szerezheti meg a folytatás lehetőségét (első mérkőzés Kolozsváron). Az Astra pedig a Maccabi Haifával találkozik, előbb Izraelben, majd Bukarestben méri össze erejét a két csapat. A párharcok nyertese bejut a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe, amelynek sorsolását augusztus 30-án rendezik Monacóban. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk