Székelyek menete – A Fidesz is támogatja a demonstrációt


A Fidesz is támogatja a Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt, ezért minden tagjukat és támogatójukat arra kérik, hogy vegyenek részt vasárnap a Székelyföld területi autonómiája melletti, budapesti szimpátiatüntetésen – jelentette be Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus arra kérte a Fidesz szimpatizánsait, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság (SZT) által szervezett, a Hősök terétől induló és a budapesti román nagykövetség előtt véget érő rendezvényre mindenki csak magyar és székely zászlókat hozzon, pártjelvényeket ne. Hidvéghi Balázs az MTI kérdésére elmondta: a Fidesz külön delegációt nem küld a Székelyek nagy menetelésére. “A székely autonómiát Romániában kell kivívni, így az erdélyi megmozdulást az ottani magyar szervezetek alakítják” – fogalmazott. Felidézte, most vasárnap a Székely Nemzeti Tanács a készülő román közigazgatási törvény ellen szervez egy békés felvonulást. Kiemelte, hogy mindez teljes magyar összefogással jön létre, hiszen minden romániai magyar politikai erő részt vesz a szervezésben és a demonstráción is. Úgy fogalmazott: a székelyeknek mindig megvolt a saját kultúrájuk, hagyományuk és mindig határozottan kiálltak a saját jogaik érdekében. Hidvéghi Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a székelyföldi autonómia Románia érdekeivel sem ellenkezik, hiszen – ahogyan azt az Európa Tanács is megállapította már más esetekben – egy jól működő autonómia stabilitást hozhat az érintett térségnek és így az egész országnak is. Az SZNT által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A CÖF és az SZT szervezésében Budapest mellett négy másik magyarországi városban – Szolnokon, Keszthelyen, Debrecenben és Sárospatakon – is tartanak szimpátiatüntetést a tervezett romániai közigazgatási átalakítások ellen és a székely autonómia mellett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk