Felfüggesztett börtönt kapott egy rendőröket megvesztegetni próbáló román autós


Jogerősen két év, végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett börtönre ítélt a Szegedi Járásbíróság egy román autóst, aki megpróbált megvesztegetni két rendőrt Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, hogy a járőrök október 5-én éjszaka állították meg a román autóst. A sofőrrel szemben a rendőrök azért intézkedtek, mert olyan ideiglenes forgalmi rendszám volt a gépkocsiján, amellyel kizárólag Németországban közlekedhetett volna. A rendőrjárőrök közölték a vádlottal, hogy helyszíni bírságot fognak rá kiszabni. A férfi ezután egy húszeurós bankjegyet (5900 forint) nyújtott a két rendőr felé, hogy engedjék el. A bíróság a férfit bűnösnek mondta ki a vele szemben eljáró rendőrök kötelességének megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettében, és a felfüggesztett szabadságvesztés mellett négy évre kiutasította Magyarország területéről – tudatta a szóvivő. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk