Különös dolgok derültek ki a 2 halálos áldozatot követelő, vasárnapi balesetről


A Maros megyei Rendőrfelügyelet hétfő délelőtti tájékoztatása szerint ketten vesztették életüket a vasárnapi baleset következtében. A Volkswagent vezető, vétlen, 52 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 50 éves nő később, a szászrégeni kórházban hunyt el. A balesetben ugyanakkor egy nő súlyosan, egy férfi könnyebben megsérült.

Fotó: Mediafax
A marosvásárhelyi rohammentőszolgálat vezetője, Cristian Boeriu jelezte, nem világos, a Szászrégenben elhunyt nőt miért nem Marosvásárhelyre szállították, hiszen világosan rendelkeztek ezt illetően, és kétszer-háromszor is megismételték az utasítást. “Úgy tűnt, megértették, mi a teendő” – mondta a Mediafax tudósítójának. A hírügynökségi jelentés szerint egy Horea Moca nevű orvos azonban úgy döntött, a nőt Szászrégenben is el tudják látni, és oda vitette. “Első látásra könnyebb, nyaki-hasi tájéki sérülései voltak, magánál volt, állapotát stabilnak ítélték. Szászrégenben azonban váratlanul leromlott, és elhunyt” – mondta Boeriu. Hozzátette, nem tudta felvenni a kapcsolatot sem Horea Mocával, sem a megyei mentőszolgálat vezetőjével, Ioan Ivanici-csal. A libánfalvi elkövetőt őrizetbe vették, miután a kilélegzéskor mért alkoholkoncentráció jelentős, 1,27 mg/l volt. Bűnvádi eljárást indítottak ellene. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk