Bennégtek a középiskolások a fának csapódott autóban


Ketten meghaltak, egy személy súlyosan megsérült, amikor fának csapódott, majd kigyulladt egy gépkocsi a magyarországi Felgyőnél. A Fiatban három középiskolás utazott, társukat életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Ő kirepült a kocsiból. A Délmagyar. hu szerint házibulit tartottak egy felgyői tanyán, a három fiatal innen indult el autóval. A kocsit a baleset túlélője vezette, de a jelenlegi információk szerint útközben helyet cserélhettek az egyik utassal, a tragédia ezután következett be.

Egy környékbeli asszony szerint már kora estétől buliztak, hangosan zenéltek és ordibáltak. Azt mondta, a közeli tanyákon is tisztán lehetett hallani, mi történik a szomszédban. Egy Facebook-bejegyzés szerint már két napja tartott a buli. A rendőrség vizsgálja, fogyasztott-e a sofőr alkoholt vagy kábítószert. ► Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk