Marco Rossi két évvel hosszabbított a Honvédnál


A Budapest Honvéd labdarúgóklubja két évvel, azaz 2017 nyaráig meghosszabbította Marco Rossi vezetőedző szerződését. A csapat honlapjának beszámolója szerint az olasz tréner hétfőn már alá is írta új szerződését. Rossit a tavaszi idény előtt nevezték ki a posztra a szezon végéig, és azután kapott új kontraktust, hogy benntartotta az együttest az élvonalban. A szakember korábban 2012 és 2014 között volt már a Honvéd vezetőedzője, 2013-ban bronzérmet nyert a csapattal. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk