Buszbaleset. 22-en kórházban, 1 ember állapota súlyos – videó


Felborult egy 56 romániai felnőttet és gyermeket szállító autóbusz hétfőn az olaszországi Padova közelében, az A13-as autópályán. Halálos áldozatok nem voltak, de több sérültet kórházba szállítottak. Három gyermek és négy felnőtt megsebesült, életük nem forgott veszélyben – közölte a külügyminisztérium.

Az autóbusz Rómából indult Romániába.

A baleset következtében 22 embert kórházba szállítottak, egyikük állapota súlyos.

Padovából és Velencéből mentőautók érkeztek a helyszínre.

Gianfranco Marturano közlekedési rendőrparancsnok szerint a baleset okait még tisztázni kell – írta az ilgazzettino.it.

Az illetékes szerint az autóbusz Velence felé tartott, és a sztráda egyik felhajtó szakaszán a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, amely így felborult.

“Ezen az útszakaszon 40 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, ezért ellenőrizzük, hogy milyen sebességgel haladt, és hogy miért rontotta el teljesen a manővert. Ellenőrizzük a vezetési és pihenőidőket is. Sokkal rosszabb is lehetett volna a baleset következménye”

– mondta Marturano.

A közúti szerencsétlenség következtében az A13-as autópálya forgalma a Bologna-Padova szakaszon több órán át akadozott.

NEWS.RO

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk