Durván összeverték a polgármester lányát


Erőszakos támadás érte Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát péntek hajnalban. Az áldozat el tudott menekülni a helyszínről, de súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg kórházban kezelik. Mint az Páva Zsolt közleményéből kiderül, brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog. Az úton egy férfi követte, és miután sikertelenül próbált a lánnyal szóba elegyedni, szexuális zaklatás szándékával megtámadta. A megtámadott szerencsére képes volt védekezni, “így sikerült megakadályoznia a legrosszabbat, ami egy nővel történhet” – írta a polgármester. A védekezés közben azonban nagyon súlyosan megsérült. A támadó eltörte arccsontját, orrát, szétszaggatta a ruháit, testén számos zúzódás keletkezett. Jelenleg is kórházi ápolásra szorul. “Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető. A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is – áll a Páva Zsolt közleményében. A polgármester egyúttal arra kér minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, hagyja, hogy gyermekük a média jelenléte nélkül gyógyulhasson. “Mint édesapa, arra kérem önöket, ne a ‘szenzációt’ keressék ebben az ügyben, hanem az emberséget, amelyre most gyermekemnek a legnagyobb szüksége van – zárta közleményét a polgármester. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk