Tíz hete csuklik éjjel-nappal


Emily Marshra egy matematikaóra előtt jött rá a csuklás még januárban, és azóta is két másodpercenként ismétlődik akkor is, amikor alszik.

Emily-Marsh
Emiatt azután már annyira kimerült, hogy csak fél napot képes kibírni az iskolában, délben hazamegy. Egész sor orvosi vizsgálaton esett át, ultrahanggal, mellkasi röntgennel, endoszkópiával, mágneses rezonanciával próbálkoztak, mindhiába. Nem segített a hipnózis, és a rengeteg hagyományos, “népi” csukláselállító fogás sem, hiába ijesztgetik állandóan az iskolában. “Még egy kanál ecetet is lenyeltem. Borzalmas volt. Többé soha nem teszem” – idézte a lányt a The Daily Telegraph című brit lap. March kevés vigaszt meríthet abból, hogy ő csak “kezdő” csukló. Egy brit férfi, Chris Sands 2007-ben kezdett csuklani és 2009-ben még mindig folytatta. (Azóta nem érkezett róla hír.) Ő is átlagosan 2 másodpercenként csuklott, ami miatt képtelen volt dolgozni, mivel munkáját tekintve: énekes. Sands is kipróbált mindent, és ő is hiába. A csuklásvilágcsúcs 68 évnyi. Egy iowai férfi, Charles Osborbne tartja, ő 1922-től 1990-ig csuklott, akkor rejtélyes módon egyik pillanatról a másikra elmúlt a kellemetlenség. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk