Egy furcsa szokású férfi festette össze az Erzsébet-hidat


Festékszóróval megrongálta a budapesti Erzsébet-hidat egy olasz férfi. A bűncselekmény még januárban történt, a rendőrség most véglegesítette a periratot.

A dokumentum szerint az Erzsébet híd Döbrentei téri pillérjét január 2-án 16 óra 30 perc körül rongálta meg a a 24 éves olasz férfi. Még aznap gyanúsítottként hallgatták ki rongálás vétsége megalapozott gyanúja miatt. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy „szokásból” festette össze a hidat, ugyanis amelyik országban járt eddig mindenhol összefestett valamit, írta jelentésében a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói rongálás vétség miatt folytatott nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére, derül még ki a beszámolóból.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk