Egy nő meghalt, egy gyermek is megsérült az autópályán történt ütközésben Fotó: ISU Hunyad megye. Halálos áldozatot követelő közúti baleset történt szerda reggel az A1-es autópályán, a Hunyad megyei Piski közelében. Egy személygépkocsi és egy nyergesvontató ütközött össze, a baleset következtében egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek. A rendőrség közlekedési tájékoztató központjának adatai szerint az ütközés a Déva–Nagyszeben irányban, a 351. kilométernél történt. A halálos áldozat és a két sérült is a személyautóban utazott a baleset idején. A Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint az autót vezető nő a helyszínen életét vesztette. A járműben utazó férfi és egy hatéves kislány súlyos sérüléseket szenvedett. A kislányt elsőként emelték ki a roncsból, majd megkezdték az újraélesztését, ezt követően a dévai sürgősségi kórházba szállították. Később a roncsok közé szorult, de eszméleténél lévő férfit is kiszabadították, őt szintén a dévai kórházban ápolják. A teherautó sofőrje nem sérült meg a balesetben. A helyszínelés idejére a rendőrség lezárta az A1-es autópálya érintett szakaszát a 354. és 334. kilométer között, a forgalmat a 7-es országútra, Piski és Szászváros irányába terelték el. A baleset körülményeit vizsgálják. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share január 21, 2026 19:02 Szerző mediatica Kékfény Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: A1-es autópálya, forgalomkorlátozás, halálos baleset, hunyad megye, kamionbaleset, katasztrófavédelem, közlekedési baleset, közút, Piski, rendőrség Következő hír: A református leányiskola utolsó igazgatója Előző hír: Férfi kézilabda Eb – harmadik vereségével búcsúzott Románia