Határsértések miatt fokozott figyelem a magyar határon


Megerősítették a határrendészeti szolgálatot Csongrád megyében az egyre több határsértő miatt – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Szenti Szabolcs közlése szerint míg a múlt évben 17.475 felnőtt határsértőt fogtak el, addig az idén november végéig 25.476, a határt illegálisan átlépő embert tartóztattak fel, közülük 3421 gyermekkorú volt. Az elmúlt 24 órában huszonnyolc csoportban 221 határsértőt fogtak el a rendőrök a polgárőrséggel és a mezőőrökkel együttműködve – tette hozzá a százados. Mindezek nyomán a Készenléti Rendőrség járőreivel erősítették a határrendészeti szolgálatot, a határsértők őrzését Csongrád megye más rendőri szervei segítik, az idegenrendészeti eljárásokban pedig más megyei rendőr-főkapitányságok szakemberei is közreműködnek. Az Országos Rendőr-főkapitányság újabb szállító járművet bocsátott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendelkezésére. A szegedi kirendeltségen kialakított “egészségügyi áteresztő pont” egész nap rendelkezésre áll a határsértők egészségügyi ellátásához. A honvédség szombat óta sátrakkal és ágyakkal segíti a rendőrséget, ahol – szükség esetén – további 250-300 határsértő helyezhető el – közölte a szóvivő. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk