Homoszexualitása miatt ölhették meg a parancsnok helyettesét


Feltehetően homoszexualitása miatt ölték meg Kamcsatkán az egyik kistelepülésen lévő repülőtér parancsnokhelyettesét – közölte az orosz távol-keleti régió nyomozóhatósága. Három helyi lakos több késszúrással végzett még a múlt héten a 39 éves parancsnokhelyettessel a Kamcsatkai-félsziget déli részén lévő Zaporozsje nevű településen. A férfit többször megszúrták, és össze is rugdosták. Az elkövetők ezután benzinnel lelocsolták, majd felgyújtották áldozatukat. A grani.ru orosz híroldal jelentése szerint legutóbb május 9-én, az európai hadszínterén aratott második világháborús győzelem évfordulójának napján öltek meg Volgográdban egy 22 éves fiatalembert annak állítólagos homoszexualitása miatt. Az áldozatot előbb megerőszakolták, kavicsokkal tömték tele a száját és halála után el akarták égetni a testét. Az egyik elkövető azt vallotta, hogy hazafias okokból ölt. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk