Kína ismét embereket küld a világűrbe


A kínai űrprogram részeként hamarosan útnak indítják a Sencsou-10 űrhajót, fedélzetén három űrhajóssal – jelentette be az előkészületek utolsó fázisának kezdetét hétfőn a program szóvivője. Az űrhajó összeszerelése megtörtént, és hétfő reggel a Hosszú Menetelés-2F típusú hordozórakéta módosított változata is megérkezett a június közepi felbocsátás helyszínére, az északnyugati Kanszu tartomány Csiucsüan űrközpontjába. A tervek szerint a Sencsou-10 kiköt a Föld körül keringő Tienkung-1-es (Mennyei Palota) űrállomásmodulnál. A küldetés része lesz egy kínai hallgatói csoportnak tartott előadás is. Legutóbb tavaly júniusban járt szintén háromfős legénységgel az űrben a Sencsou-9 űrhajó, amely szűk két hetet töltött ott. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk