Illegális autóbontókat lepleztek le a pénzügyőrök


Két illegális autóbontón is rajtaütöttek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Budapesten – tájékoztatta a NAV Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t. Hajgató Péter közölte: mindkét telephely a főváros X. kerületében működött. A gépjárművekből kiszerelt alkatrészeket és a bontáshoz szükséges eszközöket találtak. Megállapították, hogy az autók bontását engedély nélkül végezték, majd a kibontott fémhulladékot értékesítették. A telephelyeken található 34 tonna fémhulladék származását az ott dolgozók nem tudták igazolni, ezért a pénzügyőrök lefoglalták a több mint kétmillió forint értékű alkatrészeket. Ugyanakkor a NAV az illegális fémkereskedelem miatt eljárást indított a telephelyek üzemeltetői ellen. A várható bírság összege több mint 6,5 millió forint – közölte a szóvivő. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk