Kiesett egy utas menet közben a repülőből!


Dél-Afrikából repült Londonba a British Airways egyik járata, két potyautassal a fedélzeten. Több mint tizenkétezer kilométert utaztak, amikor egyikük kizuhant a gépből – írja a Hír24. A Guardian ír az esetről, ami még csütörtökön történt, de csak most szólalt meg a rendőrség. A Johannesburgból indult gép a Heathrow felé tartott, az út több mint tizenkétezer kilométer. Ketten, eddig tisztázatlan körülmények között felszöktek a repülőre, még az sem derült ki pontosan, hogy hová.

A délnyugat londoni Richmond fölött azonban egyikük kiesett a gépből, egy bolt tetejére zuhant, belehalt a sérüléseibe. A Scotland Yard szóvivője azt mondta, csütörtök reggel hívást kaptak, hogy egy holttestet találtak Richmondban, a rendőrök és a mentők is a helyszínre siettek. „Az esemény okai azonban még nem tisztázódtak” – mondta a szóvivő. A másik férfira a reptéren találtak rá. „A 25-30 év körüli férfit kórházba szállították, súlyos sérüléseket szenvedett az út során, a hatóságok pedig még dolgoznak azon, hogy kiderítsék a személyazonosságát.” A reptér szóvivője szerint felvették a kapcsolatot a dél-afrikai hatóságokkal, hogy kiderítsék, pontosan mi is történt. ► Hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk