Osztrák Nagydíj: Tíz hellyel hátrébb sorolták a Red Bullokat


Motorcsere miatt tíz hellyel hátrébbról indul az időmérőn elért pozíciójához képest a Red Bull két autója a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjon. Helmut Marko sportigazgató tájékoztatása szerint az ausztrál Daniel Ricciardo már a pénteki első szabadedzésen az új blokkal köröz, míg az orosz Danyiil Kvjat csak a szombati időmérőn kapja meg azt. Az osztrák tulajdonú és angliai székhelyű istálló már az ötödik motort próbálja ki ebben a szezonban, és a szabályzat szerint egy idényre csak négy áll a versenyzők rendelkezésére. Marko csütörtökön azt közölte, hogy a csapat motorváltást fontolgat jelenlegi beszállítójával, a Renault-val kapcsolatos problémák miatt. “Nem fogunk még két évig ezekkel az esélytelen motorokkal elkörözgetni az F1-ben” – jelentette ki akkor a sportigazgató. Az Osztrák Nagydíj pénteki első szabadedzésén a két Mercedes, azaz a német Nico Rosberg, valamint a világbajnoki címvédő, s a mostani pontversenyben is élen álló brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk