Négy súlyos baleset Maros megyében, szinte egyidőben!


Nem maradt következmények nélkül a péntek délutáni és esti csapadékos időjárás. Sokfele esett ónos eső, másutt dara, az úttest latyakossá, másutt jegessé változott, és rendkívül megnehezítette a sofőrök dolgát. Maros megyében – és nem csak – több súlyos közúti baleset történt. Pénteken szinte egyidőben két helyszínen is ütközések történtek. 15 óra 21 perckor, Cikmántorban két teherautó és két személygépkocsi balesetezett, amikor az egyik kisautó előzésbe kezdett, majd nekiütközött az előtte haladó négykerekűnek, és a szemközti irányban szabályosan közlekedő nehézgépjármű elé tolta. Annak vezetője ugyan elkerülte az ütközést, azonban elvesztette uralmát a volán fölött, és a mögötte haladó másik teherautó nekiment.

Képünk illusztráció
A másik baleset három perccel később történt, a közeli Kenden. Az útviszonyokhoz képest túlzott sebességgel haladó gépjármű sofőrje elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, és egy kanyarban az árokba csúszott. Egy személy megsérült. Percekkel később, fél 4-kor a Maros és Brassó megye határán található Fiserben két személygépkocsi ütközött. Egy személyt a vészhelyzeti felügyelet dolgozói szabadítottak ki a roncsok közül. Ugyancsak fél 4 körül Szásznádasnál két teherautó és egy személygépkocsi ütközött. Délután 4 óra körül Kovászna megyében, Maksa és Uzon között árokba csúszott egy Maros megyei rendszámú szekrényautó (duba). Mindössze néhány száz méterre a baleset helyszínétől balesetezett egy ideiglenes (piros) rendszámú személygépkocsi. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk