Anderlecht–Manchester United az EL-negyeddöntőben: íme, a párosítások


A Manchester United az Anderlechttel találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében – derült ki a pénteki, nyoni sorsoláson.

A két együttes között rendkívül nagy különbségű párharc zajlott az 1956/57-es Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) selejtezőjében: az idegenbeli 2-0-s siker után a Vörös Ördögök hazai pályán 10-0-ra (!) győzték le a belga együttest. Ugyanakkor az eddigi hat párharc mérlege döntetlen, mindkét gárda háromszor jutott tovább.

Az elmúlt három kiírás győztese, a Sevilla a Bajnokok Ligájában indult, ahol a nyolcaddöntőben búcsúzott, így címvédésre nem kerülhet sor idén az Európa-ligában.

A negyeddöntő párosítása (az első meccseken az elöl állók lesznek a házigazdák): RSC Anderlecht (belga) – Manchester United (angol), Celta Vigo (spanyol) – KRC Genk (belga), Ajax (holland) – Schalke 04 (német), Olympique Lyon (francia) – Besiktas (török).

Az első mérkőzéseket április 13-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A sorozat fináléjának május 24-én a svédországi Solna ad majd otthont.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk