BL-selejtező: Hármat rúgott 8 perc alatt Plzenben a FCSB


Bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 4. fordulójába a Bukaresti FCSB, miután Csehországban három gólos győzelmet aratott a Viktoria Plzen ellen. A hazai pályán rendezett első mérkőzés döntetlenre zárult.

A visszavágót a csehek kezdték jobban, és már az 1. percben megszerezhették volna a vezetést, Kopic azonban elhibázta: 7 méterről a románok kapusába lőtt. Niţă az 5. percben is megmentette csapatát a góltól, amikor Krmenciknek megálljt parancsolt. Az első román helyzetre a 13. percig kellett várni, Alibec ívelt az ellenfél kapuja előterébe, Enache nem ért oda időben. A Viktoria a továbbiakban is nyomást gyakorolt a vendégekre, Krmencik a 18-ban egyedül törhetett kapura, de célt tévesztett, egy perccel később Havel lövéséből kimaradt az erő. Az addig történteket némiképpen felülírta a 27. perc eseménye: a mintegy 30 méterről megítélt szabadrúgást Bălaşa a pipába csavarta, így a FCSB megszerezte a vezetést. A románok átvették a kezdeményező szerepet, és négy perccel később, illetve öt méterről közelebbről Bălaşa újra kísérletezhetett, ekkor viszont már nem találta el a kaput a bukarestiek játékosa, pedig duplázhatott volna.

A szünetet mintegy keretbe foglaló két újabb román helyzet után a házigazdák egyenlítettek: Kopic beadását az addig is sokat igyekvő Krmencik gólra váltotta, ezzel pedig már a Viktoria állt továbbjutásra. Mi több, a vezetést is megszerezhette volna a házigazda alakulat, de Kolar elhibázta. Nem így Teixeira, aki a Florin Tănase blokkolt lövéséből hozzá pattanó labdával bevette a Plzen kapuját. Öt perccel később Alibec lyukra adta a passzt Tănasénak, aki hidegvérrel kilőtte a hosszú sarkot, majd a bukarestiek csapatkapitánya is betalált, a Teixeira buktatásáért megítélt büntetőből. Nyolc perc alatt háromszor volt eredményes a FCSB, ezzel el is döntötte a mérkőzést, hiszen a hátramaradt időben érdemlegeset csak Krmencik kiállítása jelentette.


Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó mérkőzés: Viktoria Plzen – Bukaresti FCSB 1-4 (0-1). Továbbjutott a FCSB, 6-3-as összesítéssel.

Plzen, Doosan Aréna, 10.802 néző, vezette: Alejandro Hernandez (spanyol).
Gólszerzők: Michael Krmencik (64.), illetve Mihai Bălașa (27.), Filipe Teixeira (71.), Florin Tănase (76.), Denis Alibec (79 – büntetőből).
Sárga lap: Petrzela (24.), Reznik (26.), Zivulic (39.), Havel (47.), Krmencik (61), Hrosovsky (72), Bolek (79), Balkos (82), illetve Popescu (50.), Bălașa (67.), Alibec (84.).
Kiállítva: Krmencik (88.).
Viktoria Plzen: Bolek – Reznik, Hejda, Hajek, Havel – Zivulic (63. Horava), Hrosovsky – Petrzela (54. Zeman), Kolar (77. Bakos), Kopic – Krmencik.
FCSB: Niță – Ov. Popescu (73. Achim), Bălașa, Momcilovic, Morais – Pintilii, Teixeira – Enache, Man (46. Larie), Tănase (86. Gnohéré) – Alibec.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk