Ételmérgezés miatt játszottak rosszul a Bukaresti CSM sztárjai? Különös nyilatkozat Budapesten


Különös bejelentéssel álltak elő a románok – igaz, még a vesztes elődöntő előtt.

Bogdan Vasiliu alelnök még a Vardar Szkopje ellen elveszített elődöntő előtt nyilatkozta, hogy nem tudják, mi került reggelijükbe vagy italaikba, de tény, hogy játékosaik közül többen rosszul lettek, sokat hánytak. “Feszült volt a reggelünk, mindazonáltal nem szeretnék senkit megvádolni. Ugyan a nap folyamán a csapatorvosnak sikerült talpra állítania őket, de Grubisic, Gullden (fotó) és Ayglon nincsenek csúcsformában a gyengélkedés után” – idézte a sportvezető nyilatkozatát a News.ro hírügynökség.

Mint ismert, a Bukaresti CSM 38-33-ra kikapott a Vardartól a női kézilabda Bajnokok Ligájának elődöntőjében, így nem védheti meg tavaly ugyancsak Budapesten elhódított címét.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk