Finnországi győzelemmel szinte biztos a pótselejtező


Ha győz Finnországban a magyar labdarúgó-válogatott, három csapatosra szűkül az Európa-bajnoki részvételért folyó harc, s Dárdai Pál együttese szinte bebiztosítja a pótselejtezőt érő harmadik helyét a csoportban. Siker esetén Magyarország négy körrel a kvalifikációs sorozat vége előtt legalább ötpontos előnyre tenne szert a negyedik helyezettel szemben, továbbá versenyben maradna a románokkal és az északírekkel az automatikus kijutást jelentő első két helyért. Amennyiben a magyarok győznek szombaton Helsinkiben, akkor a jelenleg negyedik finneket hét pontra leszakítják és a görögök esetleges feröeri sikerükkel is hatpontos hátrányban maradnának. Ha a szigetországiak ismét meglepik a tavalyi vb-n nyolcaddöntős görög együttest, akkor ők öt pontra lennének a magyar válogatottól. A magyarokat öt, illetve négy ponttal megelőző románok és északírek éppen egymással találkoznak Belfastban, így ha Dzsudzsák Balázsék győznek, a vesztest vagy döntetlen esetén mindkét riválist megközelítik. Mivel a magyarok ősszel még mindkét válogatottal összecsapnak, így azok a meccsek igazi ki-ki rangadók lehetnének az automatikus részvételt jelentő pozíciókért. Ha a Dárdai-csapat döntetlent ér el Helsinkiben, akkor jelentősen nem sikerül közelebb kerülnie az előtte álló vetélytársakhoz, viszont a harmadik helyen maradna a négypontos előny a finnekkel és – vélhetően – a görögökkel szemben. Dárdai szerint ez esetben a görögök veszélyesek lehetnek még, tekintve, hogy az utolsó fordulóban Magyarország Athénba látogat majd. A magyarok vereségükkel is megőriznék a harmadik helyüket, de előnyük egyetlen pontra olvadna a finnekkel szemben, illetve jelentősen csökkenne az esélyük az első két hely megszerzésére. F csoport, a 6. forduló (szombat) programja: Finnország-MAGYARORSZÁG, Helsinki 18.00* Feröer-szigetek – Görögország, Torshavn 20.45 Észak-Írország – Románia, Belfast 20.45 Az állás:

1. Románia 5 4 1 0 7-1 13
2. Észak-Írország 5 4 0 1 8-4 12
3. Magyarország 5 2 2 1 4-3 8
4. Finnország 5 1 1 3 5-7 4
5. Feröer szigetek 5 1 0 4 2-7 3
6. Görögország 5 0 2 3 1-5 2

Korábban: 1. forduló (szeptember 7.): MAGYARORSZÁG – Észak-Írország 1-2 (0-0) Feröer-szigetek – Finnország 1-3 (1-0) Görögország-Románia 0-1 (0-1) 2. forduló (október 11.): Románia-MAGYARORSZÁG 1-1 (1-0) Finnország-Görögország 1-1 (0-1) Észak-Írország – Feröer-szigetek 2-0 (2-0) 3. forduló (október 14.): Feröer-szigetek – MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1) Finnország-Románia 0-2 (0-0) Görögország – Észak-Írország 0-2 (0-1) 4. forduló (november 14.): MAGYARORSZÁG-Finnország 1-0 (0-0) Görögország – Feröer-szigetek 0-1 (0-0) Románia – Észak-Írország 2-0 (0-0) 5. forduló (március 29.): MAGYARORSZÁG-Görögország 0-0 Észak-Írország – Finnország 2-1 (2-0) Románia – Feröer-szigetek 1-0 (1-0) További program: 7. forduló, szeptember 4.: MAGYARORSZÁG-Románia 20.45 Feröer-szigetek – Észak-Írország 20.45 Görögország-Finnország 20.45 8. forduló, szeptember 7.: Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 20.45 Finnország – Feröer-szigetek 20.45 Románia-Görögország 20.45 9. forduló, október 8.: MAGYARORSZÁG – Feröer-szigetek 20.45 Észak-Írország – Görögország 20.45 Románia-Finnország 20.45 10. forduló, október 11.: Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00 Feröer-szigetek – Románia 18.00 Finnország – Észak-Írország 18.00 MTI * kezdési időpontok: magyarországi idő szerint

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk