Gyaloglási rekord Magyarországon


Húszezren vettek részt októberben Magyarországon a gyalogló világnap rendezvényen, amelyet idén első ízben az egész hónapra kiterjesztett a szervező Magyar Szabadidősport Szakszövetség. Az MSZSZ hétfői közleményében Salga Péter főtitkár elmondta: a létszám csúcsot jelent, de céljuk nem a rekordok hajhászása, hanem a gyaloglás megkedveltetése. Magyarország évente hagyományosan csatlakozik a világszerte népszerű World Walking Day kezdeményezéshez, ám 2014-ben az MSZSZ úgy döntött: egyetlen hétvége helyett október bármelyik napján lehetőséget ad a gyaloglásokra. Az idei gyalogló világnapra 196 eseménnyel neveztek. Ebből 91 iskolai rendezvény volt, 96-ot az MSZSZ tagszervezetei kezdeményeztek, kilencet pedig munkahelyi közösségek és nyugdíjas szervezetek. Az MSZSZ-hez beérkező beszámolókból kiderült: a gyalogló világnapon mintegy húszezren – kétharmaduk diák – sétáltak, kirándultak vagy túráztak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk