Magyar Kupa-döntő: Budapest Honvéd-Mezőkövesd 2-1


A Budapest Honvéd története során nyolcadszor nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát, miután a szerda esti fináléban 2-1-re legyőzte a Mezőkövesd csapatát a Puskás Arénában. A képen: a kispestiek második gólja. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A fővárosiak győztes gólját az a Djordje Kamber szerezte, aki ezt megelőzően három kupadöntőben volt a vesztes csapat tagja: 2010-ben zalaegerszegiként, 2013-ban győriként, egy éve pedig honvédosként bukta el a finálét.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint mind a tízezer jegy elkelt, amit a járványügyi helyzetben áruba bocsátottak. A szurkolók többnyire betartották a távolságtartást, ez alól kivételt jelentett a két kapu mögötti rész, ahol táborok foglaltak helyet. A kispestiek hazai pályán érezhették magukat, mert egyrészt egy hete már játszottak a Puskás Arénában, másrészt többen buzdítottak nekik.

Budapest, 2020. június 3. Kispesti szurkolók a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében játszott Budapest Honvéd -Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2020. június 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Kiegyenlített első félidőt láthatott a publikum, a találkozó elején ugyan valamelyest többet volt a labda a mezőkövesdieknél, ráadásul a Honvéd térfelén, de fölényük egyetlen helyzetet leszámítva meddőnek bizonyult. A 25. percben kötelezően elrendelt ivószünetet követően fordult a kocka, akkor a piros-feketéknél volt többet a labda, és ha szerencsés körülmények között is, de megszerezték a vezetést Kamber megpattanó lövésével. A borsodiak egyenlítésére viszont alig néhány percet kellett várni, ugyanis az elődöntőben remeklő Tujvel “bevédte” Pekár 25 méteres szabadrúgását. A hibája után is bizonytalan volt Tujvel, egy lövés középre pattant ki róla, de a szünetig nem esett több gól.

Budapest, 2020. június 3. A kispesti Lanzafame Davide (b) és a mezõkövesdi Vadnai Dániel a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében játszott Budapest Honvéd -Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2020. június 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A második játékrészt egyértelműen a Mezőkövesd kezdte jobban, sorra vezette a veszélyes akciókat, a Honvédnak csak a védekezésre futotta az erejéből, azt viszont hatékonyan és eredményesen tette, mert Tujvelnek nem kellett védenie sem. A Honvéd aztán első valamire való lehetőségét gólra váltotta Kamber közeli fejesével. A gól nem változtatta meg alapjaiban a játék képét: továbbra is a Mezőkövesdnél volt többet a labda, a Honvéd pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be, komoly helyzete viszont egyik csapatnak sem volt.

Budapest, 2020. június 3. A kispesti Mayron George Clayton (b) és Szappanos Péter mezõkövesdi kapus a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében játszott Budapest Honvéd -Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2020. június 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A hajrára valamelyest fokozódott a nyomás a Honvéd kapuján, azonban Tujvelnek továbbra sem akadt komoly védenivalója, így a kispestiek viszonylag magabiztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig, ráadásul a csereként beállt George két “meccslabdát” is elhibázott.

Budapest, 2020. június 3. A kispesti Silye Erik és George Ikenne-King Patrick, valamint a mezõkövesdi Batik Bence (b-j) a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében játszott Budapest Honvéd -Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2020. június 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után emelhette magasba a trófeát.

Budapest, 2020. június 3. A kispesti játékosok ünnepelnek, miután 2-1-re gyõztek Mezõkövesd Zsóry FC ellen a labdarúgó Magyar Kupa döntõjében a Puskás Arénában 2020. június 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A Budapest Honvéd kupagyőztesként a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében indulhat, az első döntőjében szerepelt Mezőkövesdnek is megvan erre a lehetősége a bajnokságból, mivel jelenleg harmadik az OTP Bank Ligában.


Magyar Kupa, döntő: Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
Puskás Aréna, 10.000 néző, vezette: Bognár
gólszerzők: Neszterov (33., öngól), Kamber (56.), illetve Pekár (37.)
sárga lap: Lovric (38.), Gazdag (55.), illetve Vadnai (89.), Besirovic (90.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma – Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Zivzivadze, Pekár (Jurina, 79.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk