Női kézilabda BL – Százszázalékos maradt a címvédő Győr


Az utóbbi két kiírásban győztes Győr utolsó csoportmérkőzésén, a svéd Sävehof ellen is százszázalékos maradt a női kézilabda Bajnokok Ligájában, és így a maximális nyolc ponttal kezdi meg a középdöntőt februárban. Ez volt az első tétmérkőzés az új Audi Arénában. C csoport, 6. (utolsó) forduló: Győri Audi ETO KC-Sävehof (svéd) 35-23 (16-14) ———————————————- A győri góldobók: Amorim 7, Löke 6, Aguilar 6, Bognár-Bódi 5, Kovacsics 4, Korsós 3, Szepesi 2, Szen 1, Milanovic-Litre 1 Mivel délután a Viborg legyőzte a Lokomotiva Zagrebet, így biztos volt, hogy a Sävehof is középdöntős, azaz a győrieknek be kellett gyűjteniük a svédek ellen is a két pontot. Eleinte “kényelmetlen volt az új otthon”, a svédek remekül tartották magukat, sőt, vezettek is a félidő derekán. Időt kért az ETO, és pillanatok alatt 11-9-re ellépett. Nem roppant meg a skandináv alakulat, és egyenlített (12-12), ám a szünet előtti hajrá az esélyesebb Győré volt. A fordulást követően állva hagyta ellenfelét a hazai csapat, 20-15-nél Amorimot kiállították két percre. A vendégeken az időkérés sem segített, fokozatosan nőtt a különbség, a végjáték már igazi fesztivált hozott. A Győr a középdöntőben a norvég Larvikkal, a francia Metzcel és a Szűcs Gabriellával felálló Nagybányával mérkőzik. Az ETO és a Larvik 8-8, a Metz 4, a Viborg 3, a Sävehof 1, a Baia Mare pedig 0 pontot visz magával a középdöntőbe, ahol két hatcsapatos csoportban folytatódik a sorozat. A másik ágról a montenegrói Buducsnoszt Podgorica 7, a volgográdi Dinamo Szinara 6, a selejtezőben az FTC-Rail Cargo Hungariát kiejtő HC Leipzig 4, a macedón Vardar Szkopje 3, a szlovén Krim Ljubljana és a német Thüringer HC 2-2 ponttal került tovább. A csoport másik mérkőzésén: Viborg (dán)-Lokomotiva Zágráb (horvát) 29-24 (11-12) A csoport végeredménye: 1. Győr 12 pont, 2. Viborg 7, 3. Sävehof 3, 4. Zágráb 2 MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk