Új birkózókapitányok, Sike András váltja Struhács Györgyöt


A sikertelen világbajnoki szereplés után a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy mindhárom szakág élén változtat, így kötöttfogásban Sike András, szabadfogásban Ritter Árpád, míg a nőknél az eddigi szabadfogású kapitány, Gulyás István veszi át az irányítást. Az MBSZ szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szöuli olimpiai bajnok Sike Struhács Györgyöt váltja. A szabadfogásúaknál a változás kisebb, hiszen az eddigi másodedző Ritter mellett mentorként, segítőként marad a csapatnál Gulyás István, akinek ugyanakkor a jövőben nagy energiákat kell majd fektetnie a női válogatott vezetésébe is, amit Wöller Ákostól vesz át. Németh Szilárd, az MBSZ elnöke arról számolt be, hogy Struhács György és Gulyás István tulajdonképpen vállalták a felelősséget és lemondtak posztjukról. Az elnökség az első napirend pont másfél órás megvitatása után, jelentős többséggel szavazott bizalmat a Komáromi Tibor szakmai igazgató által javasolt új szakvezetőknek, akiknek megbízatása egyaránt a riói olimpiáig szól. “Tisztelem Struhács munkáját, de a vb előtti hónapban túl sokat voltak távol és túl sok volt az erősítés. A jövőben specializáltabban kell foglalkozni a versenyzőkkel” – vázolta terveit Sike. Struhács György 2007-től irányította a kötöttfogásúakat, ezalatt Kiss Balázs (2009, 96 kg) és Bácsi Péter (2014, 80 kg) lett világbajnok, míg Lőrincz Tamás (2013, 66 kg; 2014, 71 kg) és Bácsi Péter (2008, 74 kg, 2014, 80 kg) egyaránt kétszer nyert Eb-t, de három olimpiai érem is a nevéhez fűződik az ezüstérmes Fodor Zoltán (2008, 84 kg), a szintén második Lőrincz Tamás (2012, 66 kg) és a bronzérmes Módos Péter (2012, 55 kg) révén. Ritter Árpád arról beszélt, hogy furcsa a helyzet, mert Gulyással hosszú ideje dolgoznak együtt, elvégre mindkét Eb-címét az ő irányítása alatt szerezte. Hozzátette, a szoros kapcsolat megmarad. Úgy vélte, még többet kell dolgozni a remélt sikerekért. “A női szakágban komoly személyi ellentétek feszültek. Ezért olyan kapitány kellett, aki kiváló szabadfogású szakember és erős személyisége van, így esett a választás Gulyás Istvánra” – indokolta meg az MTI érdeklődésére Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, hogy Gulyás távozása után miért kapott másik szerepet. “Szép eredményeket értünk el, de tény, ez a legutóbbi vb nem sikerült” – mondta az MTI-nek Gulyás, aki 1997 óta vezette a szabadfogású szakágat, ezalatt 27 érmet szereztek versenyzői a világversenyeken. – “A nőknél a legfontosabb feladat a két topversenyző viszonyának rendezése. Az elnökség elfogadta a javaslatomat, miszerint november közepén a csapat országos bajnokság egyben válogató lesz Sastin Marianna és Barka Emese számára, amelyikük ott nyer, jövőre az indulhat az olimpiai műsorban szereplő 58 kilós súlycsoport mindhárom kvalifikációs versenyén. A vesztes az 53 vagy a 63 kg-ban próbálkozhat a kvótaszerzéssel.” Németh Szilárd az MTI-nek hangsúlyozta, az elnökség tagjai egyetértenek abban, hogy az előzetesen kitűzött hat olimpiai kvóta és Rióban az egy-két érmes helyezés tartható cél, ám a sikeres szerepléshez szükség volt a változtatásokra. Hozzátette, személyesen beszélgetett néhány versenyzővel, akik egybehangzóan azt mondták, hogy ideális volt a felkészülésük, a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás például azt mondta, élete formájában volt. A birkózók a szeptemberi Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságot érem nélkül zárták, s mindössze a kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szerepelt Lőrincz Viktor szerzett kvótát ötödik helyével. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk