Újságírót fojtogatott, lemond a csapatkapitány


Egy újságíró megtámadása miatt kikerült a török labdarúgó-válogatott keretéből Arda Turan, aki az esetet követően úgy döntött, hogy a jövőben nem játszik a nemzeti együttesben.

“A válogatott mezt viselve hibát követtem el, így azt teszem, amit tennem kell: befejezem karrieremet a nemzeti csapatban” – nyilatkozta a törökök csapatkapitány azt követően, hogy Fatih Terim szövetségi kapitány döntése értelmében kedden el kellett hagynia a válogatott szlovéniai edzőtáborát.

A Barcelona légiósa a Macedónia-Törökország (0-0) felkészülési mérkőzést követően a csapatot szállító repülőgépen előbb sértegette, majd torkon ragadta Bilal Mesét, mert feldühítette, amit a Milliyet napilap 62 éves újságírója a tavalyi Eb-prémium kapcsán írt róla.

A 96-szoros válogatott középpályás hétfőn kezdőként 62 percet töltött a pályán Macedónia ellen.

A szkopjei mérkőzést követően a törökök Szlovéniában készülnek a vasárnapi, Koszovó elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőre.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk