Egyszerre két filmet forgat Koltai


Egyszerre két nagy produkción is dolgozik Koltai Lajos (67), és mivel tudja, hogy az egyik úgyis csúszni fog, belevágott mindkettőbe.

Koltai-Lajos-film
Az egyik egy második világháborús film, amelynek forgatókönyve George Clooneynak is tetszett, a másik pedig egy angol film, amelynek főszerepére már az Oscar-díjas Shirley MacLaine és az Oscarra jelölt Harvey Keitel is igent mondott. Mindezek mellett jut ideje unokáira is. – Hol tart a hollywoodi produkcióval, a háborús mozival, amelyen már évek óta dolgozik? – A háborúban megégett katonákról szóló film főszerepét George Clooneynak szántam, de ő már annyi mást csinál, és nem is lehet megfizetni. Viszont sikerült megnyernem egy nagyon jó hollywoodi produkciós irodát, akik most itt vannak Budapesten. Meggyőztem őket, hogy itt forgassuk a filmet, jelenleg ehhez keressük a színészeket. Egy-két nagyon jó név már szóba került. – Hogy lehet egyszerre két filmet készíteni? – A gyakorlat az, hogy az egyik mindig csúszik, és én már számolok ezzel, így biztosan jut időm és energiám mindkét munkára. Az angol filmben Harvey Keitel és Shirley MacLaine játszik majd. Egy gazdag nőről szól, akiről kiderül, hogy mindent elvesztett, és a gyerekei valamiért nem akarnak segíteni rajta. – Hogy jut idő ennyi feladat mellett a családra, az unokákra? – Rájuk mindig van időm. Mivel az unokák szülei is a filmszakmában dogoznak, sokat vannak távol. A kicsik pedig azért versenyeznek minden hét végén, hogy melyikük aludjon a nagypapáéknál. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk