ByeAlex nyerte A Dalt


Óriási meglepetést szerzett A Dal döntőjében ByeAlex (28), aki a többi versenyzőhöz képest viszonylag ismeretlen előadóként győzött szombat este.

ByeAlex-Kedvesem-A-Dal
A hivatalosan Márta Alex névre hallgató énekes saját bevallása szerint zsigerből tiltakozott az ellen, hogy egy televíziós vetélkedőn induljon. A kiadója nevezte be Kedvesem című dalával az Eurovíziós Dalverseny válogatójába, ahol a 244 produkció közül végül győztesként került ki. ByeAlex zenész-dalszerzőként Zoohackerrel közösen jegyzi a Malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő nótát. A szerző elmondta, hogy a Kedvesem ötlete csaknem három évvel ezelőttre nyúlik vissza, de csak 2012 végére lett belőle kerek egész. Eredetileg egy kísérletezős, popos számot írt, a szöveg egy életében megtörtént szituációról szól, abból az időből, amikor elhagyatottan élte mindennapjait.
– A végső változat valójában egy remix, amelyet az eredeti sávokra Zoohacker készített, aki tavaly Fábián Julival bejutott A Dal döntőjébe. Nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet remixet készíteni egy ilyen számra, de aztán meghallgattam Zoohacker verzióját és úgy éreztem, a Kedvesem az ő felfogásában is megőrizte bájosságát, akárcsak a nemrég elkészült klip – nyilatkozta korábban a győztes. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk