Elkezdődtek Boggie próbái Bécsben – 60. Eurovíziós Dalfesztivál


Elkezdődtek Csemer Boglárka Boggie próbái Bécsben. Az énekesnő nagyon elégedett a színpadképpel, a produkció alatt a háttérben futó vetítéssel és a profi szervezéssel is. Boggie hétfőn érkezett az osztrák fővárosba, azóta a fesztivál próbáin és sajtóeseményein vesz részt. „Az előadás puritán, a mondanivaló pedig erős, ezt kellett látványos elemekben is megjeleníteni” – mondta Boggie, és hozzátette: „a Wars for Nothing című dal közben fut az egyik legösszetettebb színpadi vetítés, hiszen míg sok eladónál csak pulzál a kockás háttér, a magyarországi dal alatt igazi dramaturgia jelenik meg a színpadon.” A most bemutatott színpadkép Boggie szerint alapjaiban nem, csupán néhány technikai részletet tekintve változhat még. „Ezek az apró finomítások segítenek majd abban, hogy a dal jobban kibontakozzon a néző előtt, mindenki be tudja fogadni az arcokat, tekinteteket” – hangoztatta az énekesnő. „A próbák nagyon profin zajlanak, szoros időterv szerint dolgozunk, koncentrálni kell, de nagyon szépen haladunk „– mondta Boggie, aki szerint a színpad teljesen jól befogadható, élőben nem is tűnik olyan hatalmasnak, mint amilyennek a leírás alapján elképzelte.

Elkezdődtek Csemer Boglárka Boggie próbái Bécsben. Az énekesnő nagyon elégedett a színpadképpel, a produkció alatt a há…

Posted by mediatica.ro on 2015. május 14.

Boggie kedden a nemzetközi sajtó előtt is bemutatkozott, ahol levetítették annak a budapesti flashmobnak a videóját is, amely a hét európai nagyvárosban tartott flashmob-turnéját inspirálta. Boggie április második felétől május elejéig Amszterdamban, Berlinben, Stockholmban, Londonban, Párizsban és Rómában spontán az utcán adta elő azt a számot, amellyel Magyarországot képviseli a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekesnő ugyanis még a verseny előtt megfogadta, hogy ha bejut a nemzeti válogató döntőjébe, hatalmas éneklést szervez Budapest belvárosában, és előadja a Wars for Nothing című számot egy flashmob keretében. Mivel az egész magyarországi versenyt megnyerte, kiterjesztette fogadalmát Európára. „Egy gitárossal és egy operatőrrel vágtunk neki az útnak, ahol számos kiszámíthatatlan helyzetbe kerültünk, Rómában a rendőrökkel akadt össze a bajszunk, máshol a hangtechnika szállítását kellett megoldanunk azért, hogy létrejöhessen a spontán zenélés” – mesélte Boggie. A flashmobról készült videók már láthatók az énekesnő Facebook oldalán is. Csemer Boglárka két nappal az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntője előtt, május 17-én a Pop meets Opera című gálakoncerten lép fel az osztrák fővárosban. A Bécsi Állami Operaház és az osztrák közszolgálati média (ORF) által szervezett koncerten olyan világsztárok is színpadra állnak majd, mint Placido Domingo és Juan Diego Flórez. Az eseményre mindössze öt nemzet (Örményország, Írország, Ciprus, Norvégia és Magyarország), valamint a házigazdákat képviselő Conchita Wurst kapott meghívást. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk