2013. november 5.


Ma Avarka, Erzsébet, Filotea, Imre, Tétény, Töhötöm és Zakariás napja. Az Imre germán eredetű név, jelentése: királyi, hatalmas, híres. Népszerű név volt és maradt, nálunk is gyakran kereszteltek e névre. 1083-ban szentté avatták Imre herceget, I.Szent István fiát, aki 1030-ban egy vadászat során vesztette életét. 1414-ben Zsigmond magyar király megnyitotta a konstanci zsinatot. 1772-ben – Lengyelország első felosztását követően – Mária Terézia visszacsatolta a magyar koronához 13 szepesi város fennhatóságát. A városokat 1412. november 8-án Zsigmond király zálogosította el 88.800 forintért II.Ulászló lengyel királynak, hogy a Velence ellen indított háború költségeit viselni tudja. A koronához visszatért szepesi városok kedvező jogállással rendelkeztek: önkormányzatuk, közigazgatásuk nem változott, önálló bíráskodásuk élén a tartományi ispán állt, sőt a Lengyelországba irányuló kereskedelem lehetőségeit kihasználva gazdaságilag is megerősödtek. Velük csak gyarapodott a Magyar Királyság. 1930-ban született Soós Imre színész (a Lúdas Matyi, a Liliomfi és a Körhinta című filmekből ismerhetjük). 1932-ben született Vitray Tamás tévériporter, műsorvezető, a magyarországi televíziózás történetének egyik legkiemelkedőbb alakja.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk