Az Android miatt tett panaszt a Google-ra a Nokia és a Microsoft


Még le sem zárult az Európai Unió versenyügyi vizsgálata a Google keresési gyakorlatát illetően, máris indulhat egy új eljárás, ezúttal az Android mobilos operációs rendszerrel kapcsolatban. A gépezetet mozgásba hozó panaszt a Fairsearch Europe nevet választó alkalmai iparági csoport nyújtotta be – a panaszosok között többek között ott van a Nokia, a Microsoft és az Oracle is. A vád lényege, hogy a Google az Android szoftverét úgy alakította ki, hogy a saját alkalmazásait és szolgáltatásait részesítse előnyben, márpedig ez súlyos visszaélés, hiszen az okostelefonok 70 százalékán Android fut. Például, mondta a Fairsearch nevében megszólaló vezető ügyvéd, azok a gyártók, akik az Androidot akarják használni, és szeretnék az olyan alkalmazásokat is a készülékeken, mint a YouTube, kénytelenek a Google feltételeit elfogadni, például a YouTube-alkalmazás ikonjának a kezdőképernyőn kell szerepelnie. Az EU versenyügyi biztosa, Joaquín Almunia egyelőre nem kívánta kommentálni az új panaszt, csak annyit mondott, hogy munkatársai már megkezdték az előkészítést. Almunia azt viszont közölte, hogy nemrég újabb javaslatot kaptak a Google-tól a másik eljárás részeként, és reméli, hogy ebben olyan lépések szerepelnek, melyek biztosítják, hogy szankció nélkül tehessenek pontot az ügy végére. A Google szóvivője egyik vizsgálatról sem akart beszélni, mindössze annyit mondott, hogy a vállalat továbbra is együttműködik a hatóságokkal. ITcafé

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk