Nem fog fájni: egy szemvillanás alatt pusztul majd el a világegyetem


Joseph Lykken amerikai elméleti fizikus, a nagyenergiájúrészecske-fizikára szakosodott Fermilab kutatója szerint könnyen meglehet, hogy az emberiség otthonául szolgáló univerzum veleszületett módon instabil, „évmilliárdok múlva egyszerűen el fog tűnni”.

elpusztul-a-világegyetem
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) két független kutatócsoportja tavaly júliusban jelentette be, hogy a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon létezésére utaló bizonyítékokat találtak a nagy hadronütköztetőben folyó kísérleteik közben. A Higgs-bozon nemcsak arról a rejtélyről lebbentheti fel a fátylat, miként született a világegyetem, hanem talán arról is, hogy mikor és hogyan fog megszűnni. „A kalkulációk alapján több tízmilliárd év múlva következik be a katasztrófa” – mondta Lykken, aki tagja a nagy hadronütköztetőnél dolgozó egyik tudományos csapatnak is. Szerinte a folyamatot úgy kell elképzelni, hogy valahol keletkezik majd egy kis buborék – amely nevezhető „alternatív” univerzumnak is –, aztán tágulni kezd, és elpusztítja a jelenlegit. „Az egész egy szemvillanás alatt, a fénysebesség gyorsaságával fog lezajlani” – fűzte hozzá. Hogy egy aprócska Higgs-bozon pontosan mikor fogja elindítani az apokaliptikus támadást a létező univerzum ellen, nem lehet tudni, de nagy valószínűséggel addigra már nem lesz Föld. Fizikusok becslése szerint a Nap 4,5 milliárd év múlva kiég, majd tágulni kezd, és eközben „elnyeli” a Földet. A névadó brit fizikus, Peter Higgs már 1964-ben megjósolta a szubatomi részecske létezését, amely magyarázatul szolgál arra, miért van tömege az atomoknak és minden másnak az univerzumban. Elmélete szerint a kérdéses bozon betölti a „rést” a természet alapvető működését leíró standard modellben, hiszen nélküle a 13,7 milliárd éve, az ősrobbanás után uralkodó káoszban a szerteszét röpködő „részecsketörmelékből” nem alakulhattak volna ki a csillagok, a bolygók és a galaxisok. Hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk