Szervezett trollok nyomnak kormánypropagandát


Homályos hátterű oroszországi központ trollok százait alkalmazza, akik váltott műszakban, megállás nélkül terjesztik a kormánypropagandát a világhálón – közölte a virtuális hadsereg két egykori tagja a The Guardian című brit lappal. A cég két volt munkatársa arról számolt be, hogy tizenkét órás váltásban kellett dolgozniuk egy modern négyemeletes irodaházban, Szentpéterváron. Az épület, amelynek a falán mindössze annyi áll, “Üzleti centrum”, állítólag az orosz trollhadsereg központja, ahol fizetett bloggerek serege dolgozik megállás nélkül. A The Guardian fotót is közölt a Szavuskin utcai épületről. A cikk szerint az a fő feladatuk, hogy a hazai és a külföldi internetes fórumokat és közösségi oldalakat elárasszák Nyugat-ellenes és Kreml-párti bejegyzésekkel. A The Guardian által megszólaltatott két egykori internetes troll egyike például álblogokat vezetett a Livejournal című internetes oldalon, a másik pedig orosz chatszobákban terjesztette a hivatalos propagandát. Közlésük szerint feketén alkalmazták őket, a fizetésüket készpénzben kapták. Mindketten szigorú munkarendről számoltak be, néhány perc késésért és a napi elvárt teljesítménytől való elmaradásért is levonás járt. Minden helyiségben nagyjából 20-20 ember dolgozott három szerkesztő felügyelete alatt, akik ellenőrizték a bejegyzéseket, és kirótták a pénzbüntetéseket, ha nem találták őket megfelelőnek. A volt álblogger márciusig két hónapot dolgozott a cégnél havi 45 ezer rubelért (219 ezer forintért). Nem írattak alá vele munkaszerződést, és lelkére kötötték, hogy ne beszéljen senkinek a munkájáról. “Szokványos posztokat kellett írnunk tortakészítésről vagy általunk kedvelt zeneszámokról, majd időnként odavetni egy-egy bejegyezést, hogy a kijevi kormány fasiszta vagy valami ilyesmit” – számolt be róla a fiatal nő. Jól érzékelteti a munka lényegét, hogy a nő által vezetett egyik blogon egyebek mellett vannak bejegyzések “Európa húsz legszebb kastélyáról”, valamint “annak a jeleiről, hogy nem a megfelelő lánnyal randizol”, majd ezeket hirtelen váltással Ukrajnáról vagy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus állítólagos korrupciójáról szóló témák követik. A központban minden reggel eligazítást tartottak arról, hogy aznap milyen politikai témában kell hozzászólásokat írni.

“A legijesztőbb az egészben az, hogy amikor beszélgetsz a barátaiddal, és tőlük is ugyanazokat hallod vissza, amiket neked feladatba adtak, akkor rájössz, hogy egyáltalán nem hatástalan, amit csinálsz” – mondta.

Feladatpontok, meghatározott napi ferdítésekkel

Másikuk, a Marat néven bemutatott 40 éves férfi egy másik osztályon dolgozott, nekik internetes csevegőszobákban kellett magasztalniuk a Kreml credóját. A trollok hármas csoportokban dolgoztak. Az első azzal kezdte, hogy valamilyen gondját elpanaszolta vagy csak megosztott egy hivatkozást, mire a másik kettő is becsatlakozott és cikkeket szúrt be Kreml-barát oldalakról, vagy sértő feliratokkal ellátott, nyugati és ukrán vezetőket ócsároló fotókat közölt. Marat több “feladatlapot” is bemutatott az újságíróknak, a napi témák voltak felsorolva bennük a közvetítendő állásponttal együtt. A januári párizsi terrorcselekményeket követően például azt kellett hangoztatniuk, hogy az orosz elnök mindig is kiállt az agresszió és a terrorizmus ellen, neki köszönhetően drámaian csökkent a terrorakciók száma Oroszországban.

Obamát többnyire majomként ábrázolják

A bejegyzések színesítése céljából számos weblapot hoztak létre a trolloknak. Az egyik ilyen oldalon nyugati vezetőkről készített megalázó mémek ezreit tették elérhetővé beszúrható formában, továbbá számos, Putyin határozottságát vagy szellemességét megérzékítő képet is feltöltöttek az adatbázisba. Nem ritkák a rasszista és homofób tartalmak, Barack Obama amerikai elnököt például gyakran ábrázolják majomként. A trollok emellett szemezgethetnek egy “hazafias orosz wikipedia” elnevezésű oldalról is, amely az orosz kormánynak megfelelő tálalásban mutatja be a világpolitikai eseményeket. A lap szerint például a nyugati hatalmak robbantották ki a tavalyi kijevi tüntetéseket, méghozzá úgy, hogy a tiltakozókkal kábítószert tartalmazó teát itattak. A “trollképzőnek” angol nyelvű részlege is van, az ott dolgozóknak állítólag havi 65 ezer rubelt (316 ezer forintot) fizetnek. Az angolul írt posztok többségében szintén Putyint dicsőítik vagy a nyugati hatalmak “igazságtalanságát” kárhoztatják. A trolloknak szigorúan kikötötték, hogy nem írhatnak rosszat a donyecki és luhanszki szakadár “népköztársaságról”, a kijevi kormányt pedig sohasem tüntethetik fel jó színben.

Nem tudják bizonyítani, hogy a Kremlhez kötődik

Két hónap után Marat úgy érezte, kezdi elveszíteni a józan eszét, ezért inkább felmondott. A munkatársaival folytatott beszélgetések során úgy látta, hogy a központban dolgozók nagyjából fele őszintén hitt abban, amit csinál, a többieket viszont csak a pénz mozgatta. Jogászok szerint még Oroszországban is meglehetősen ritka, hogy egy ekkora vállalat teljesen illegálisan működjön, ne fizessen adót és ne jelentse be az alkalmazottait. Bizonyos források szerint a “trollgyár” a Kremlhez közeli körökhöz köthető, a kapcsolatot azonban egyelőre nem tudták bizonyítani. Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a létesítményt az orosz kormány ifjúsági szervezetei finanszírozzák. Azt nem tudni, hogy a szentpétervári központ-e az egyetlen trollgyár vagy más hasonló szervezetek is működnek Oroszországban. Az azonban bizonyos, hogy a cég alkalmazottainak száma az elmúlt két év alatt megtöbbszöröződött – írta a The Guardian brit napilap. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk