Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét január 18, 2019 10:52 Szerző mediatica Kékfény Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét. A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint Fülöp edinburghi herceg nem sérült meg a balesetben, amelynek egy másik jármű is részese volt. Fülöp herceg, aki júniusban tölti be 98. életévét, hitvesével, az idén 93 éves II. Erzsébet királynővel karácsony óta a királyi család kelet-angliai téli rezidenciáján, Sandringham kastélyában tartózkodik, és …
Súlyosabb büntetés annak, aki ittasan balesetet okoz augusztus 21, 2018 11:45 Szerző mediatica Kékfény Letöltendő börtönbüntetéssel sújthatják azokat a gépkocsivezetőket, akik ittasan balesetet okoznak. Hasonló fenyítésre számíthatnak majd azok is, akik hajtási jogosítvány nélkül vezetnek, feltéve, hogy a parlament elfogadja a volt igazságügyminiszter, Robert Cazanciuc szenátor törvénykezdeményezését. Jelenleg az említett kihágásokat elkövető sofőrökre felfüggesztett büntetés is kiszabható, derül ki a Libertatea összeállításából.
Medvét gázoltak az autópályán – három napon belül ez a második ilyen eset augusztus 21, 2018 9:10 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Ismét medve okozott balesetet vasárnapról hétfőre virradóan az A1-es autópályán, ezúttal egy alagútba tévedt állatot gázolt halálra egy gépkocsi – jelentette be hétfőn Elekes Róbert, a brassói útügyi igazgatóság szóvivője. Ez a második ilyen eset az utolsó három napban, ezúttal személyi sérülés nem történt, csak az autó rongálódott meg – részletezte a szóvivő. Kifejtette: az …
Külügyminisztérium: nem halt meg, csak megsebesült az egyik román áldozat augusztus 17, 2018 7:26 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt A román külügyminisztérium szerda este közzétett pontosítása szerint nem halt meg, csak súlyosan megsebesült a genovai keddi hídomlás egyik román áldozata. A tárca közleménye szerint a korábban halottnak tekintett román férfit mély kómában ápolják az egyik genovai kórházban. A román külügy szerint az olasz hatóságok azonosítási nehézségei vezettek a korábbi téves tájékoztatáshoz. Ez azonban csak …
Olaszországi autópályahíd-beomlás: 2 román a 35 halálos áldozat között augusztus 15, 2018 13:55 Szerző mediatica Kékfény Két román állampolgárt azonosítottak szerdán az egy nappal korábban, az olaszországi Genova közelében történt hídomlás halálos áldozatai között – tájékoztatott a külügyminisztérium. Egyikük kettős (román-olasz) állampolgárságú volt. A torinói román konzulátus mobil egysége állandó kapcsolatban áll mind a helyi hatóságok által létesített válságstábbal, mind azokkal a kórházakkal, amelyekbe az áldozatokat szállították – áll a tárca …
Terrorcselekmény vagy baleset? A biztonsági kordonokba hajtott egy autós a londoni parlamentnél augusztus 14, 2018 11:09 Szerző mediatica Külföld A biztonsági kordonokba hajtott egy autós a londoni parlamentnél kedden, a sofőrt letartóztattak, a környéket lezárták. A rendőrség tájékoztatása szerint több járókelő megsérült, állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy jelenleg egyikük állapota sem életveszélyes. A rendőrség egyelőre arról sem adott felvilágosítást, hogy terrorcselekmény vagy baleset történt-e. A BBC hírtelevíziója által megszólaltatott egyik szemtanú …
Felborult egy 12 utast szállító kisbusz Szászrégen kijáratánál augusztus 13, 2018 13:21 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Felborult hétfőn egy 12 utast szállító kisbusz a Maros megyei Szászrégen Beresztelke felőli kijáratánál. Senki nem sérült meg. A Maros Megyei Horea Katasztrófavédelmi Felügyelőség sajtószóvivője, Cristian Virag szerint a felborult jármű mind a 12 utasa sértetlenül megúszta a balesetet, és egy másik kisbusszal folytatták útjukat. A közlekedésrendészet munkatársai még vizsgálják a baleset okát. AGERPRES | …
Folyóba esett furgon, 9 halott: sürgősségi segély az áldozatok családjának április 6, 2018 12:15 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Sürgősségi segélyt juttat a kormány a csütörtökre virradóra Neamţ megyében történt súlyos közlekedési baleset áldozatai családjának. Daniela Soroceanu prefektus szerint a Megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS) elvégzi az ilyenkor esedékes felmérést, majd a kormány – a törvény értelmében – sürgősségi segélyt utal ki a családoknak. A prefektus ugyanakkor kérte az illetékes önkormányzatokat, járuljanak …
Összeütközött két villamos a németországi Duisburgban, több mint 20 ember megsérült április 4, 2018 12:22 Szerző mediatica Kékfény Összeütközött két villamos kedden a németországi Duisburgban, több mint 20 ember megsérült. A baleset a 903-as jelzésű villamos vonalán történt Duisburg Meiderich nevű városrészében, ahol a szerelvények alagútban haladnak. A helyi közösségi közlekedési vállalat (DVG) közleménye szerint az Auf dem Damm nevű állomáson egy villamos nekiütközött az előtte álló szerelvénynek. A baleset oka egyelőre ismeretlen, …
Cserbenhagyásos gázolást követett el egy ittas sofőr március 13, 2018 18:03 Szerző mediatica Kékfény Őrizetbe vett a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság egy 28 éves férfit, aki ittasan vezetett, elütött egy gyalogost, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrséget hétfőn riasztották azzal a hírrel, hogy a 17C jelzésű országúton egy autó elütött egy 26 éves szálvai fiatalembert, majd a sofőr elhajtott a helyszínről. Az áldozatot kórházba szállították, a naszódi rendőrök pedig a …