Taggelt bejegyzések: bankok

Már a negyedik amerikai bank megy csődbe idén Bezártak

Az idén eddig négy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavaly egy sem. Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig májusban egynek, októberben kettőnek, november eddig eltelt időszakában pedig egy banknak kellett lehúznia a rolót. Az Egyesült Államokban tavaly egyetlen bank sem ment tönkre, két éve a számuk nyolc

Vizsgálja romániai akvizíciójának elutasítását az OTP Bank

Vizsgálja az OTP Bank a felügyeleti levél tartalmát, amelyben a Román Nemzeti Bank közölte, hogy nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, a fellebbezés határideje március 29-e – tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn reggel. A tájékoztatás szerint a Román Nemzeti Bank március 14-én vezetői levélben értesítette

Öt bank írta alá a KKV-nak nyújtott hitelgaranciáról szóló szerződést

Öt bank írta alá a Kis- és Középvállalkozóknak (KKV) nyújtott hitelgaranciáról szóló szerződést – derül ki a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapok minisztériumának közleményéből. Az idézett forrás szerint az öt bank a Raiffeisen Bank, a ProCredit Bank România, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a Transilvania Bank és a BancPost. A megállapodás értelmében az öt


Csökkentették a bankok kötelező valuta-tartalékrátáját

A Román Nemzeti Bank 2 százalékponttal, 10 százalékra mérsékelte a bankok kötelező valuta-tartalékrátáját, ugyanakkor az alapkamat változatlanul 1,75 százalék maradt. A központi bank igazgatótanácsának döntése az alapkamatot illetően összhangban volt az elemzői várakozásokkal. A bankok kötelező lej tartalékrátája ugyanakkor nem módosult, 8 százalék maradt. A jegybank honlapján olvasható közlemény emlékeztet, hogy augusztusban az előző hónaphoz

A román jelzáloghitelek két százalékát érinti a törlesztést kiváltó ingatlanátadás

Eddig 1,13 milliárd lej értékű ingatlanhitel tulajdonosai jelezték, hogy törlesztési kötelezettségeik teljesítése helyett átadnák az ingatlanfedezetet a hitelező banknak, ez a lakossági hitelállomány 1 százalékát, illetve a jelzálogpiaci állomány két százalékát érinti – közölte hétfőn Mugur Isarescu, a román nemzeti bank kormányzója. A törlesztést kiváltó ingatlanátadást egy május közepétől hatályos törvény tette lehetővé Romániában. A