Taggelt bejegyzések: dna

Újabb vezető román politikus kerülhet hűvösre

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ploieşti-i ügyészei hatósági felügyelet alá helyezték szerdán Valeriu Zgoneát, a képviselőház korábbi elnökét, akit befolyással való üzérkedéssel vádolnak. A DNA közleménye szerint ugyanebben az ügyben kivizsgálás indult Dumitru Dobrică üzletember, a Buzău Megyei Tanács volt tanácsosa ellen is, akit befolyás vásárlásával gyanúsítanak. Ügyészségi források szerint Dobrică 2012-ben anyagi javakat ajánlott

Dragnea: „ez az ügyiratcsomó két-három hamis nyilatkozatra alapul”

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden úgy nyilatkozott: az ügyiratcsomó, amelyben hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják, hamis nyilatkozatokon alapul. Liviu Dragnea perében kedden volt tárgyalás a Legfelső Bíróságon. Távozásakor a szociáldemokrata politikus kifejtette, továbbra is ártatlannak tartja magát, annak ellenére, hogy ugyanazon ügy másik három vádlottja beismerte tettét. „Ártatlan vagyok, ez az ügyiratcsomó

Szorul a hurok Liviu Dragnea nyaka körül

Három vádlott beismerte tettét kedden abban a perben, amelyben Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják. A három, tettét beismerő vádlott kérte, hogy egyszerűsített eljárással tárgyalja ügyüket a Legfelső Bíróság. Liviu Dragneát a Teleorman Megyei Tanács elnökeként hivatali visszaélésre való felbujtás és csalás miatt állította bíróság elé a DNA. A


Bíróság elé állítják Csernáton polgármesterét

Bíróság elé állítják Csernáton polgármesterét

Bíróság elé állítja a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Bölöni Dávidot, Csernáton polgármesterét európai alapok jogtalan megszerzése miatt. A DNA pénteki, AGERPRES hírügynökséghez elküldött közleménye szerint a Kovászna megyei település elöljárója hamis vagy nem teljes mértékben a valóságot tükröző dokumentumokat és nyilatkozatokat használt fel rosszhiszeműen, hogy európai pénzalapokra tegyen szert. Az ügyészek szerint 2008-2009-ben Bölöni Dávid polgármesteri

Ítélethirdetés a már korábban rabosított közlekedési miniszter újabb ügyében

Ítélethirdetés a már korábban rabosított közlekedési miniszter újabb ügyében

3 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Bukaresti Törvényszék Relu Fenechiu, volt közlekedési minisztert. A bűnösségét beismerő korábbi tárcavezető a ploieşti korrupcióellenes ügyészség pénzmosással és befolyással való folyamatos visszaéléssel vádolja. A bírák 901.526 euró elkobzásáról is rendelkeztek, és nem oldották fel a foglalást a volt miniszter vagyonára. A Bukaresti Törvényszék vádalkut kötött a

Igen furcsa kijelentést tett a DNA elnöke

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) soha nem indít vizsgálatokat politikai alapon – hangsúlyozta Laura Codruţa Kövesi főügyész csütörtökön Kisinyovban az igazságszolgáltatás témájáról szervezett moldovai-román fórumon. A főügyész azt mondta, a DNA nem politikusok, hanem köztisztviselők által elkövetett esetleges korrupciós ügyleteket vizsgál. „Minket nem érdekel, hogy az illető tagja-e valamelyik pártnak vagy sem. Egyébként szinte minden


Döntés a Maros megyei főtanfelügyelő házi őrizete ügyében

Döntés a Maros megyei főtanfelügyelő házi őrizete ügyében

December 3-áig házi őrizetben marad a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetője, Ştefan Someşan – döntött a marosvásárhelyi Ítélőtábla. Ezzel megerősítette a Maros Megyei Törvényszék múlt heti döntését, amely elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a főtanfelügyelőt. Someşan ellen hivatali hatalommal való visszaélés és hatáskörtúllépés gyanúja miatt folytat eljárást a

Házi őrizetbe helyezték Maros megye főtanfelügyelőjét

Házi őrizetbe helyezték Maros megye főtanfelügyelőjét

A Maros Megyei Törvényszék elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) javaslatát, hogy Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelőt, a II. Rákóczy Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásával kapcsolatban hivatali visszaélés és funkció bitorlása gyanújával helyezzék előzetes letartóztatásba és elrendelte házi őrizetbe vételét. A rendelkezés nem jogerős. Ugyanabban az ügyben hatósági ellenőrzés alá vonták és bűnvádi eljárást

DNA: Törvénytelenül jött létre a marosvásárhelyi Rákóczi-gimnázium

DNA: Törvénytelenül jött létre a marosvásárhelyi Rákóczi-gimnázium

Fotó: foter.ro Törvénytelenül jött létre 2014-ben a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint, amely hatvan napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt Józsefet, a tanintézet igazgatóját. Mint arról beszámoltunk, a vádhatóság csütörtök este őrizetbe vette Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelőt, akit hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel


Iohannis beleegyezett

Klaus Iohannis államfő csütörtökön bejelentette, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy bűnvádi eljárás indulhasson Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. „Igen, hozzájárulásomat adom’ – erősítette meg az államfő. Klaus Iohannis szerdán vette át Augustin Lazăr főügyész kérését a Gabriel Oprea elleni bűnvádi eljárás megindítására vonatkozóan. Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze