Taggelt bejegyzések: politika

Szél Bernadett emelné a nők fizetését

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP a nemek egyenlő bérezésének érdekében, mivel ma Magyarországon a nők átlagos bruttó órabére ötödével kevesebb, mint a férfiaké – jelentette be Szél Bernadett, a párt társelnöke vasárnap a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a dolgozói szegénység az átlagosnál is jobban érinti a nőket, ennek a bérkülönbség

A szürke ötven árnyalata a Parlamentben

Az Országgyűlés hétfőn fejezi be új munkarendje szerinti első kéthetes ülését. A képviselők ezúttal kérdéseket és azonnali kérdéseket tesznek fel a kormánynak. A Ház ülése délelőtt 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kérdésekre és az azonnali kérdésekre kerül sor. A parlament honlapján elérhető információk alapján a Fidesz és az MSZP is szólni fog

Március 15-i rendezvények Maros megyében

Ünnepeljünk együtt a Magyar Szabadság Napján Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete idén is rendkívüli rendezvénysorozattal ünnepli március 15-ét. Az ünnep napján 12 órától a Bernády téren, a Bem-emlékplakett koszorúzására kerül sor. Ezzel emlékezünk Bem Józsefre, aki 1848 júliusában Teleki Domokos házában szállt meg, majd innen indult Petőfi Sándor kíséretében a fehéregyházi csatába. 16


Nemzeti konszenzusra kényszerül a Fidesz

A Fidesz szerint széleskörű nemzeti konszenzusra van szükség a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam (IS) elleni küzdelemben való részvételről. Szombaton az MTI-nek küldött közleményükben azt írták, mivel a Fidesz nem rendelkezik kétharmados többséggel az Országgyűlésben, ezért ehhez valamelyik ellenzéki frakció támogatására is szükség van. A nagyobbik kormánypárt ugyanakkor kitért arra is, hogy a

Így döntött az udvarhelyszéki Székely Tanács a marosvásárhelyi felvonulás betiltásának hírére

A marosvásárhelyi felvonulás betiltását követően az udvarhelyszéki Székely Tanács úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napját Firtosmartonosban tartjuk Gálffy Mihály székely vértanú szobránál. A megemlékezés a székelykeresztúri Székely Tanács szervezésében március 10-én, 16 órakor kezdődik. Felkérjük az udvarhelyszéki polgárokat, hogy támogassák a székelyföldi autonómia törekvéseket, vegyenek részt a megemlékezésen. A Székely Szabadság Napján tiltakozzunk a

Rendkívüli nagyköveti értekezletet tart hétfőn Orbán

Rendkívüli értekezletet tart Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország nagyköveteinek hétfő reggel – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Közlése szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületébe összehívott tanácskozáson Szijjártó Péter, a tárca vezetője mond köszöntőt, majd a miniszterelnök előadása után konzultációra kerül sor; a magyar nagykövetek is megfogalmazzák kérdéseiket, észrevételeiket. A rendezvény sajtónyilvános – tette


Florea: Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere eszerint bárki méltósággal leróhatja kegyeletét március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. A polgármester ugyanakkor azt üzente a szélsőségeseknek, hogy maradjanak otthon. Az Agerpres román hírügynökség tudósítása szerint a polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden

Klaus Johannis a Német Demokrata Fórum párttá alakulásának valószínűségéről

Van jövője a német kisebbségnek Romániában, amely a közösség Németországba emigrált részével együtt hídszerepet tölt be a német-román kapcsolatokban – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő abban a interjúban, amelyet a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Romániai Németek Demokrata Fóruma (DFDR) volt elnökeként adott a román közszolgálati televízió (TVR) Akzente című, német kisebbségi műsorának. A kisebbségi

Szilágyi Zsolt a destabilizáló tényezőkről

Szilágyi Zsolt szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél tett csütörtöki budapesti látogatása megerősítette azt a stratégiai partnerséget, amely évek óta összeköti a pártot a magyar kormánnyal. Szilágyi Zsolt a látogatás kapcsán az MTI-nek elmondta, nem kívánnak versenyezni a többi erdélyi magyar párttal abban, hogy melyikük jobb barátja a Fidesznek és a


Rejtély! Távozott Klaus Johannis legfőbb bizalmija

Az Államelnöki Hivatal megvált egyik legfőbb bizalmijának tekintett tanácsadójától, George Scutarutól. Klaus Johannis pénteken aláírta az a rendeletet, amelynek értelmében a nemzetvédelmi ügyekben illetékes szakember távozik a Cotroceni Palota alkalmazásából. Helyét a Legfelsőbb Védelmi Tanács titkára, Ion Oprişor veszi át. Egyelőre nem világos, miért távozik Scutaru. Értesülések szerint erre két lehetséges magyarázat létezik. Egyrészt a