Taggelt bejegyzések: politika

Jobbik-kampánynyitó Tapolcán

A Jobbik az egészségügyet állítja tapolcai kampánya középpontjába, szerintük ez az a kérdés, ami érdekazonosságot teremt a választókerületben. Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere szombaton a párt kampánynyitó lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, a Jobbik pozitív kampányt kíván folytatni, amelynek középpontjában az egészségügy áll majd. A polgármester felidézte, hogy 2012-ben a város „elvesztette” az aktív

Bemutatta kormányprogramját a jobbközép ellenzék

Kormányra kerülése esetén a PNL az oktatás, az egészségügy, és a kultúra támogatását tekinti fő feladatának, amihez a gazdaságélénkítő programmal akar költségvetési fedezetet teremteni – mondta a programot ismertető Catalin Predoiu, a PNL miniszterelnök-jelöltje. A PNL a jelenlegi 24-ről 19 százalékra csökkentené az áfát és fokozatosan kivezetné azokat a különadókat, amelyeket a szociáldemokrata kormány vetett

A tavalyinál nagyobb támogatást kaptak idén a romániai kisebbségi szervezetek

A tavalyi támogatásnál 6,7 százalékkal több pénzt kaptak idén a parlamenti képviselettel rendelkező romániai kisebbségi szervezetek – tájékoztatta az MTI-t pénteken Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. A 91,4 millió lejes keretösszegből a legnagyobb támogatást – 19,7 millió lejt – a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) utalta ki a héten elfogadott határozatában a


Eltérően értékelik a kormányfő beszédét az elemzők

Eltérő következtetéseket vontak le Orbán Viktor pénteki évértékelőjéből az MTI által megkérdezett politikai elemzők. A Nézőpont Intézet szerint a miniszterelnök kormányképes, nyugodt erőt sugárzott, miközben a kellemetlen kérdéseket sem kerülte meg, míg a Political Capital úgy látja, Orbán Viktor ugyan „visszahozta a polgári Magyarország gondolatát”, de azt nem sikerült tartalommal megtöltenie. Mráz Ágoston Sámuel, a

Politikai megoldást sürget az EMNP a MOGYE ügyére

Közlemény Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerész-képzés ügye 25 éve vár érdemi megoldásra. Ki lett próbálva a módszerek egész skálája: egyetemen belüli egyeztetések, bukaresti kormányon belüli egyeztetések, diák-, oktató- és civil tiltakozások, civil- és politikai nyomásgyakorlás a médián keresztül. Mindeddig eredménytelenül. 2011-től az új tanügyi törvény elrendeli az önálló magyar főtanszékek megalakítását a MOGYE-n –

Eltörölte az alkotmánybíróság a pártalapítást nehezítő megkötéseket

Eltörölte az alkotmánybíróság csütörtökön a párttörvény azon rendelkezését, amely szerint új politikai alakulat bejegyzéséhez legalább 25 ezer támogató aláírás szükséges. Az alkotmánysértőnek minősített cikkely arról is rendelkezett, hogy az aláírásoknak az ország 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból kell származniuk és megyénként legalább 700 támogatóra van szükség. Az alkotmányossági óvást az úgynevezett Romániai


Johannis Berlinben: Romániában nincs magyar kérdés

Romániát nem fenyegeti a Magyarországon a határon túli magyarokkal kapcsolatban megmutatkozó érdeklődés, és Romániában nincs „magyar kérdés” – mondta Klaus Johannis román államfő csütörtökön Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélése után. Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatóján a román államfő arra a kérdésre, hogy tart-e feszültségek megjelenésétől a magyar kisebbséggel kapcsolatban, tekintve a határon túli magyarok

Kelemen Hunor: Romániában lassú lépésekkel halad a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése

Romániában lassú lépésekkel halad a kisebbségek jogainak gyakorlatba ültetése, és az Európai Unió intézményeinek is felül kell vizsgálniuk viszonyulásukat a nemzeti kisebbségek kérdéshez – hangsúlyozta csütörtökön Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A politikus részt vett a Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségekről szóló szemináriumsorozatán, amelyet minden évben megrendeznek az erdélyi városban.

Elutasított két magyarellenes törvénytervezetet a szenátus

Két magyarellenes törvénytervezetet utasított el legutóbbi ülésén a román szenátus: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók” nyilvános használatát büntette volna – közölte csütörtökön az MTI-vel Klárik László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora. Mindkét tervezetet tavaly terjesztette a parlament elé a magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Bogdan Diaconu független képviselő, aki


Évet értékel Orbán Viktor

Péntek délután tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, ezúttal a budapesti Várkert Bazárban. A kormányfő, a Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei lesz a tizenhetedik évértékelője. Tavaly Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll, és senki nem gondolta volna néhány éve,