Taggelt bejegyzések: politika

Önvizsgálatra szólította fel Tőkés az RMDSZ-t

Öntömjénezés helyett erkölcsi és politikai önvizsgálatra szólította fel a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) kedden Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Az alapítók egyikeként az EMNT elnöke üdvözölte a 25 éves RMDSZ-t, ugyanakkor értetlenségét fejezte ki az évforduló „harsány” ünneplése, az ezzel kapcsolatos, több várost

Magyarország mérlegeli katonai részvételét az Iszlám Állam elleni fellépésben

Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésben – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna-fórum egyik panelbeszélgetésén. Az uniós szomszédságpolitikáról és a kelet-közép-európai térség ezzel kapcsolatos érdekeiről szólva Németh Zsolt elmondta: „Magyarország mérlegeli

Csaknem két órát tárgyalt Orbán és Putyin

Közel kétórás négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten, az Országházban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI kérdésére. A magyar és az orosz delegáció tagjai ezt követően munkavacsorán vettek részt, hírünk megjelenésével egyidőben pedig Putyin sajtótájékoztatót tartott. A munkalátogatásra öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő. Ezt elfogadta


Megérkezett Putyin Budapestre

A Flightradar információi szerint leszállt Vlagyimir Putyin orosz elnök gépe Budapesten. Az IL96-os Lengyelországon, majd Szlovákián keresztül közelített és Salgótarján közelében lépett be a magyar légtérbe – írta az Origo. ► Привет, Путин! – A látogatás percről percre

Korábbi PSD-s miniszter a DNA-n

Kihallgatták kedden a volt gazdasági minisztert az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ion Aritont azzal gyanúsítja a DNA, hogy rávett tíz állami vállalatot, hogy illegálisan támogassa a Bute-gálát, amelynek kapcsán már a múlt héten őrizetbe vették Elena Udrea volt regionális fejlesztési minisztert. A nyomozó hatóság szerint a törvénytelen körülmények között történt több mint 1,7 millió lejes szponzorálásba

Korrupciós botrány a Ponta-családban. Nyilatkozott a miniszterelnök

Korrupciós ügyben lehet érintett a miniszterelnök lánytestvére és sógora is. A Mediafax azt írta kedden, hogy Iulian Herţanu cége törvénytelenül jutott szerződéshez Comarnicon, ahol több vállalattal társulva elnyerték a város csatornahálózata bővítésének kivitelezői szerepkörét. A fejlesztést európai uniós pénzalapokból finanszírozták, az államnak okozott kárt 7,8 millió lejre becsülik. A DNA házkutatást tartott a cégnél. Victor


Korrupció: 5 év börtönbüntetést kapott Románia volt ifjúsági és sportminisztere

Korrupcióért jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság hétfőn Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági és sportminisztert. Ridzit – aki 2009-ben fél évig volt tárcavezető – hivatali visszaélésben találták vétkesnek, mivel állítólag fiktív szolgáltatásokért, versenytárgyalás nélkül utalt ki magáncégeknek több mint félmillió eurót az államkasszából. 2009-ben a román ifjúsági és sportminisztérium úgynevezett ifjúsági

Külügy: nem körözik a Magyarországon tartózkodó Markó Attilát

Eddig nem adtak ki európai elfogató parancsot az állítólag Magyarországon tartózkodó Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen, akinek az őrizetbe vételéhez tavaly decemberben hozzájárult a bukaresti képviselőház – mutatott rá hétfői közleményében a román külügyminisztérium. A kommüniké szerint amúgy sem tartozik a minisztérium hatáskörébe eljárni egy nemzetközi körözés alatt álló

Nem kell magyarul „tudnia” a Maros megyei prefektúrának

A Maros megyei kormánymegbízotti hivatal pert nyert a román diszkriminációellenes tanács ellen, az ítélet megerősítette, hogy a romániai prefektúrák kisebbségi nyelven – így magyarul – nem kötelesek közzétenni honlapjukon a közérdekű információkat. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2012 júliusában marasztalta el (223. számú határozatában) a Maros megyei prefektúrát amiatt, hogy honlapján kizárólag román nyelvű információk találhatók.


Semjén: A kormány elítéli az aradi vértanúk szobrának megrongálását

A magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel a hétvégén történtekre reagálva. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közleményében azt írta: ez a primitív és barbár cselekedet semmivel sem mentegethető provokáció. Magyarország kormánya elvárja, hogy a román rendőrség minél előbb kerítse kézre a bűnösöket – szögezte