Taggelt bejegyzések: politika

Erdélyi kutatás: legfeljebb egy mandátumot jelenthetnek az erdélyi szavazatok

Legfeljebb egy mandátumot eredményezhetnek a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon az Erdélyben leadott szavazatok – állapították meg a romániai Kisebbségkutató Intézet munkatársai a közelmúltban végzett kutatások alapján. Horváth István, Kiss Tamás és Barna Gergő a kolozsvári magyar főkonzulátuson tartott előadást csütörtök este a kettős állampolgárság romániai megítéléséről és az erdélyi magyarok választási részvételi hajlandóságáról. Barna Gergő

Új gazdasági minisztert nevezett ki az államfő

Traian Basescu államfő – Victor Ponta kormányfő javaslatára – gazdasági miniszterré nevezte ki szerdán Andrei Gerea liberális politikust, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetőjét. A poszt Varujan Vosganian múlt heti lemondása nyomán üresedett meg, miután az ügyészség a „nemzetgazdaság aláásásával” gyanúsította meg Vosganiant amiatt, hogy korábbi – 2006 és 2008 közötti – miniszteri mandátumában


RMDSZ-reagálás a román külügyminiszter kijelentéseire

Nyílt levélben ajánlotta a külügyminiszter figyelmébe Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője az Európa Tanács nemrég elfogadott jelentését, amely Románia számára is ajánlásokat fogalmaz meg a kisebbségpolitikában. A képviselő – aki az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja – Titus Corlatean külügyminiszternek azt a keddi kijelentését bírálta, amely szerint az Európa

Elfogadta a KRESZ-ről szóló törvényjavaslatot a kormány

A kormány elfogadta szerdán az új közúti közlekedési szabályzásról (KRESZ) szóló törvényjavaslatot, amelynek alapján szigorítanák a kihágásokért járó büntetéseket. A rendőrség például bevonhatja a jogosítványát annak a gépkocsivezetőnek, aki nem fizeti ki a közlekedési bírságot. Jelenleg ugyanis sokan nem fizetik ki a bírságot, és az állam jelentős pénzösszegtől esik el emiatt. A jelenlegi KRESZ nem

Az autonómiatörekvésekről a Kós Károly Kollégium konferenciáján

A magyar régiók közös jellemzője az autonómiatörekvés, miközben a kisebbségi sors miatt más-más társadalmi és politikai kérdések foglalkoztatják az ott élőket – összegezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma háromnapos békéscsabai konferenciájának tapasztalatait kedden, a zárónapon Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a cég határon túli kapcsolatainak különmegbízottja az MTI-nek. A Kisebbségi lét


A külhoni magyar kisiskolások évéről is tárgyalt a Máért szakbizottsága

A külhoni magyar kisiskolások évének eddigi eredményeiről, a nagyvárosi szórvány problémáiról és a Kárpát-medencei magyar szórvány napjának rendezvényeiről tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szakbizottsága keddi ülésén Budapesten. A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület ülésén Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az idén már a Kárpát-medence minden régiójában

Enyhült az RMDSZ és a Fidesz közötti „hidegháborús” viszony

Jónak nevezte a magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) munkakapcsolatát a Transindexnek adott interjúban Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna egyetértett a riporter helyzetértékelésével, amely szerint enyhültek az RMDSZ és a Fidesz közötti „hidegháborús” viszonyok, és ezt örömtelinek találta. „Voltak korábban problémák, de Kelemen Hunor elnökségével elindult az a párbeszéd,

Szimpátiatüntetés Budapesten a Székelyek Nagy Menetelésével egyidejűleg

Szimpátiatüntetést tartanak Budapesten a Székelyek Nagy Menetelésének háromszéki eseményével párhuzamosan. Az október 27-ére tervezett megmozdulást 32 magyarországi civil szervezet is támogatja. Mint ismert, a székelyföldi tömegdemonstráció célja, hogy ország-világ előtt kifejezze: az őshonos székelység nem akar tovább szülőföldjén másodrendű állampolgárként élni, és saját kezébe akarja venni sorsának irányítását. Eltökélt szándéka az önrendelkezés és Székelyföld területi


Elfogadták a Bethlen Gábor Alap működéséről szóló beszámolót

Az Országgyűlés hétfőn 227 szavazattal, 87 nem ellenében és egy tartózkodás mellett elfogadta a határon túli magyarság támogatását koordináló Bethlen Gábor Alap tavalyi működéséről szóló beszámolót. A kormánypárti szavazatokkal elfogadott beszámoló rögzíti, hogy a Bethlen Gábor Alap bevételi előirányzata 13,94 milliárd forint, kiadási előirányzata 11,67 milliárd forint volt, amiből 10,8 milliárd forint támogatási célra, 810