Taggelt bejegyzések: politika

Önkormányzati hatáskörbe utalnak több központi intézményt Romániában

Az önkormányzati hatáskörbe kerülő központi intézmények listájáról döntött kedden a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL). Egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok, folyami kikötők kerülnek megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe – közölte Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes, miután négy órán át egyeztetett a liberális koalíciós partner Klaus

Tiltakozásként magyarul szólaltak fel az RMDSZ-képviselők Marosvásárhelyen

Egy kétnyelvű feliratokat osztogató nő megbírságolása miatti tiltakozásként magyarul szólaltak fel a marosvásárhelyi városi önkormányzat keddi ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői. Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere az MTI-nek elmondta, valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán – tolmács hiányában – románul is összefoglalta az elmondottakat. Hozzátette, gesztusukkal

Semjén: elfogadhatatlan Románia schengeni csatlakozásának a halogatása

Elfogadhatatlannak és minősíthetetlennek tartja Semjén Zsolt Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának a halogatását. A miniszterelnök-helyettessel a Krónika erdélyi magyar napilap közölt interjút keddi számában. Semjén Zsolt úgy vélte, Romániának teljesen igaza van Schengen-ügyben. „Amit a brüsszeli bürokraták művelnek, az elfogadhatatlan és minősíthetetlen. Egyszer már meghatároztak egy kritériumrendszert, amit Románia és Bulgária teljesített, ezek után újabb


A Fidelitas Nemzetpolitikai konferenciáján vettek részt az MPP-s fiatalok

A Magyar Polgári Párt csíki, gyergyói és marosszéki fiatalokból álló csapata részt vett a Budapesten második alkalommal megszervezett Fidelitas nemzetpolitikai konferencián. A Képviselői Irodaház üléstermében lehetőség nyílt döntéshozóktól kérdezni, velük vitatkozni, majd később, kötetlenebb formában a Kárpát-medence egész területéről érkező fiatalokkal megbeszélni a legégetőbb kérdéseket. A konferencián 12 ifjúsági szervezet vett részt, az anyaország mellett

Lemondott a gazdasági miniszter

Lemondott hétfőn a kormányban betöltött tisztségéről Varujan Vosganian gazdasági miniszter. Victor Ponta miniszterelnök elfogadta a tárcavezető döntését. Vosganian azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a szenátus elutasította a miniszter törvényhozói mentelmi jogának a megvonását, és ezzel megakadályozta, hogy az ügyészség bűnvádi eljárást indítson ellene. A szenátustól a szervezett bűnözés ellenes ügyészség kérte a mentelmi jog


Vádat emeltek Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ellen

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ellen, akit azzal gyanúsít, hogy illegális módszerekkel próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni az államfő leváltásáról rendezett tavalyi népszavazáson. A DNA szerint Dragnea a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt főtitkáraként politikusi befolyását felhasználva csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait, hogy ötven százalék feletti részvételt

Székelyföld fejlesztési régió-referendum: 14 ezren írtak alá eddig Maros megyében

Alig egy hete gyűjtik az aláírásokat Maros megyében, ahol eddig 14.000 aláírás gyűlt össze. Az RMDSZ Maros megyei szervezete jövő hétfőn adja be a Maros Megyei Tanácshoz a népszavazás kiírásáról szóló határozattervezetét. Október 14-ig megközelítőleg 25.000 aláírást kell összegyűjteni. Az RMDSZ Maros megyei szervezete ez úton is tisztelettel felkér mindenkit, írja alá a Szövetség fejlesztési-régiók


Az RMDSZ egy hét múlva összesíti a fejlesztési régiókra gyűjtött aláírásokat

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy hét múlva összesíti azokat az aláírásokat, amelyeket három székelyföldi és három partiumi megyében a fejlesztési régiók átalakításáról szóló népszavazás kiírására gyűjt – jelentette ki vasárnap reggeli aradi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, jól halad az aláírásgyűjtés, és október 13-14-ig meglesz a