Taggelt bejegyzések: római katolikus gimnázium marosvásárhely

Marosvásárhelyi iskolaügy és Budapest-Kolozsvár gyorsvasút a külügyminiszteri találkozó napirendjén

Marosvásárhelyi iskolaügy és Budapest-Kolozsvár gyorsvasút a külügyminiszteri találkozó napirendjén

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Teodor Meleșcanu román külügyminiszter találkozója Bukarestben 2018. február 5-én. MTI Fotó: KKM A magyar kormány kiemelten figyeli a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraindításával kapcsolatos fejleményeket, és bízik benne, hogy Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök ígéretét a román kormány betartja, mondta

Marosvásárhelyi iskolaügy: kétértelmű véleményezést fogalmazott meg a kormány

Marosvásárhelyi iskolaügy: kétértelmű véleményezést fogalmazott meg a kormány

A bukaresti kormány támogatja a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, de arra figyelmezteti a parlamentet, hogy alkotmánysértő lehet, ha iskolaalapítóként lép fel. A Tudose-kabinet december végén elfogadott véleményét hétfőn ismertette az Adevarul című hírportál. A kormány két hajóban evez című cikk szerint a kabinet pozitívan véleményezte a Romániai Magyar

Szijjártó: Magyarország nem fogadja el Bukarest magyarázkodásait a vásárhelyi katolikus gimnázium ügyében

Szijjártó: Magyarország nem fogadja el Bukarest magyarázkodásait a vásárhelyi katolikus gimnázium ügyében

A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek. A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán, és az ennek alkalmával román, valamint horvát kollégájával folytatott megbeszéléseiről beszámolva kifejtette: a magyar külpolitika nem hagyja magára a határokon


Marosvásárhelyi katolikus iskola: visszaállamosítanák az épületet

Marosvásárhelyi katolikus iskola: visszaállamosítanák az épületet

Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa. A parlamenti ellenzék soraiba tartozó képviselő csütörtöki sajtótájékoztatójáról az Agerpres hírügynökség számolt be. Marius Pascan kijelentette: Lucian Goga prefektust és Dorin Florea polgármestert kérte a római

Felhívás nagyszabású tüntetésre a marosvásárhelyi katolikus iskoláért!

Felhívás nagyszabású tüntetésre a marosvásárhelyi katolikus iskoláért!

Mi, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport, lezártuk tüntetéssorozatunkat 2017 augusztus 31-én. A szülői közösség KIÁLTVÁNYában megfogalmazottakat elküldtük, leadtuk és iktattuk az összes érintett intézményhez, 3670 aláírás kíséretében. Abban szeptember 1-t adtuk határidőként a válaszadásra. A zárótüntetésünk kezdeti időpontjáig még mindig nem érkezett válasz sehonnan, csupán a Tanügyminiszter által kommunikált átírat a Nunciushoz, mely

Döntés a katolikus iskoláról

Döntés a katolikus iskoláról

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működik tovább a római katolikus gimnázium Marosvásárhelyen. A helyi tanács csütörtöki ülésén megszavazták a város jövő évi beiskolázási tervét, ebben kapott helyet a tanintézet helyzetét ideiglenesen rendező megoldás. A döntést tanügyminisztériumi rendeletnek kell véglegesítenie.


A marosvásárhelyi katolikus gimnázium számára fontos határozatot érvénytelenített a bíróság

A marosvásárhelyi katolikus gimnázium számára fontos határozatot érvénytelenített a bíróság

A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait. Az ítélet kivonata a román bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A

Marosvásárhelyi iskolaügy: körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére

Marosvásárhelyi iskolaügy: körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működtetésében érintett intézmények és a szülők egy csoportjának a keddi egyeztetésén körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére. A prefektusi hivatalban tartott több órás tanácskozás után Csíky Csengele, a szülők képviselője a közszolgálati médiának elmondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal illetékese ígéretet tett arra, hogy a hivatal csütörtökig átiratban közli