Taggelt bejegyzések: sport

BL: Továbbment a Real és a Porto

A Schalke 04 4–3-ra győzött a címvédő Real Madrid vendégeként a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, de 5–4-es összesítéssel így is a királyi gárda jutott tovább. Az első félidőben a német együttes kétszer is vezetést szerzett, de az aranylabdás Cristiano Ronaldo révén mindkétszer egyenlített a spanyol csapat, amely úgy tűnt, hogy a második játékrész elején

Kikapott a címvédő svájci csapat a Davis Kupában

A Roger Federer és Stan Wawrinka nélkül felálló, címvédő svájci válogatott vereséget szenvedett a tenisz Davis Kupa első fordulójában, amelyben a belgák vendége volt Liege-ben. Az Andy Murray vezette britek és a világelső Novak Djokovic vezérelte szerbek ugyanakkor továbbjutottak a legjobb nyolc közé: előbbi együttes az amerikaiakat, utóbbi pedig a horvátokat verte. Egy meccs még

Bajnokságra kész a Vásárhelyi Szörnyek (Mures Monsters) amerikaifoci-csapata

Két hét múlva elkezdődik az országos amerikai futball bajnokság, amelyben a Vásárhelyi Szörnyek (Mureş Monsters) csapata immár második alkalommal vesz részt. Hét hónapos felkészülés és a Kolozsvári Crusaders ellen, lejátszott felkészítő mérkőzés után február hónap végén a csapat tagjai egy háromnapos edzőtáborba vonultak a Nyárád-menti Nagyadorjánba, előkészítendő az új szezon mérkőzéseit. A napi három edzés


Fehérvár Enthroners: Magabiztos győzelem a felkészülési mérkőzésen

A Fehérvár Enthroners amerikai football club vasárnap lépett pályára a második felkészülési mérkőzésén. Az első mérkőzésen február 22-én a Dabas Sparks otthonából 28:43-as végeredménnyel győztesen tért haza a Fehérvári gárda. Ezen a hétvégén a Pécsbánya Trooperst fogadták Sárszentmihályon. (A székesfehérvári pályák foglaltsága miatt a hazai mérkőzéseket itt játssza az Enthroners.) A kétórai kezdésre ennek ellenére

Idegenben is győzött a Fehérvár AV

Idegenben is legyőzte a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata az osztrák bajnokság negyeddöntőjében Bécs együttesét. A fehérváriak a párharc második mérkőzésén 4–1-re győztek az osztrák fővárosban a Capitals ellen, így már 2–0-ra vezetnek a négy győzelemig tartó párharcban. ► MNO

Botrány és meglepetés az FA Kupa negyeddöntőjében

A házigazda FC Liverpool meglepetésre nem bírt másodosztályú riválisával, a Blackburn Roversszel az angol labdarúgó FA Kupa negyeddöntőjében, így újrajátszásra kényszerül. Eddig egyedül az Aston Villa biztosította a helyét a legjobb négy között, mivel szombaton 2-0-ra megverte városi riválisát, a West Bromwich Albiont. A birminghami meccs botrányos körülmények között ért véget: a Villa szurkolói közül


Női kézilabda BL – Győri győzelem a nagybányaiak ellen

A címvédő Győri Audi ETO KC – biztos csoportmásodikként – remek második félidei játékával 29-23-ra legyőzte vasárnap a romániai Nagybánya csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Az csak a jövő heti zárófordulóban dől el, hogy a magyar klub kivel találkozik a negyeddöntőben. A győriek a másik csoport harmadikjával meccselnek majd a májusi, budapesti négyes

Megdőlt a 20 kilométeres gyaloglás világcsúcsa

Yohann Diniz világcsúcsot állított fel vasárnap 20 kilométeres gyaloglásban a francia országos bajnokságon Arles-ban. A 37 éves atléta 1 óra 17 perc és 2 másodperc alatt teljesítette a távot, és ezzel 14 másodperccel gyorsabb volt, mint az orosz Vlagyimir Kanajkin 2007-ben. Utóbbi versenyzőt egyébként az idén, év elején doppingolás miatt örökös eltiltással sújtották. Diniz tavaly

Brutális sérülés az olasz Serie A-ban

Brutális sérülés miatt állt percekig a vasárnap délutáni Chievo-Roma bajnoki, aminek az elején a Roma-játékos Radja Nainggolan és a chievós Federico Mattiello ütközött. Első ránézésre úgy tűnt, hogy a két középpályás térde csattant össze, illetve, hogy a vendégek belga játékosa járt rosszabbul, az ismétlésből viszont kiderült, hogy Mattiello szenvedett horrorsérülést. A 19 éves olasznak, aki


Miklós Edit két pontot szerzett Garmisch-Partenkirchenben

Miklós Edit 29. lett és ezzel két pontot szerzett a női alpesi sízők Garmisch-Partenkirchenben rendezett szuper-óriásműlesikló világkupa-futamán, amelyen Lindsey Vonn győzött, így a szakági pontversenyben is átvette a vezetést. A 30 éves Vonn-nak ez volt pályafutása 65. vk-sikere. Mögötte az összetett pontversenyben vezető szlovén Tina Maze végzett a második helyen, míg az osztrák Anna Fenninger