Taggelt bejegyzések: sport

Tömegbaleset a Dakar-ralin – 13 sérült, 3 válságos állapotban!

Tömegbaleset árnyékolta be a 2016-os Dakar-rali Buenos Aires-i prológját, amelyen egy kínai versenyző, Kuo Mei-ling a nézők közé sodródott Mini Cooperjével. A szervezők tájékoztatása szerint tizenhárman megsérültek, köztük öt gyerek. A Telam argentin hírügynökség a szombati szerencsétlenséggel kapcsolatban azt közölte, hogy a sérültek közül három állapota válságos. A baleset miatt a szervezők félbeszakították a prológot,

Nikolicsot választották az ősz legjobbjának Lengyelországban

A magyar válogatott és a varsói Legia csatárát, Nikolics Nemanját választották a lengyel bajnokság őszi idényének legjobb labdarúgójává a szurkolók. Az élvonal mérkőzéseit közvetítő Canal+ televízió honlapján indított voksoláson 27,5 százalékkal végzett az élen a góllövőlistát 21 forduló után 21 találattal vezető Nikolics. A vajdasági származású játékost eddig háromszor – augusztusban, szeptemberben és októberben –

Pintér Attila az NB II-es Mezőkövesd edzője lett

Pintér Attila korábbi magyar szövetségi kapitány lett a Mezőkövesd Zsóry FC másodosztályú labdarúgócsapatának vezetőedzője. A borsodi klub elnöksége szerdán sajtótájékoztatón mutatta be az új vezetőedzőt. A klub honlapjának beszámolója szerint Tállai András elnök először az új szakember kinevezésének okát fejtette ki, de egyben az infrastruktúrára, a fejlesztésekre és a pénzügyi háttérre is kitért. Elárulta: 11


Iváncsik Gergő egy évvel meghosszabbította veszprémi szerződését

Egy évvel, 2017 júniusáig meghosszabbította szerződését Iváncsik Gergő, az MVM Veszprém kézilabdázója. A 34 éves, válogatott balszélső kontraktusa jövő nyáron járt volna le a klub honlapjának szerdai beszámolója szerint, ezt toldották meg 2017. június 30-ig. Iváncsik rekorder a veszprémi együttesben, ugyanis összesen 640 találkozón lépett pályára, így a következő másfél évben jó esélye van arra,

A heves esőzések miatt elhalasztották a Celtic bajnokiját

A pálya rossz állapota miatt elhalasztották a Dundee és a Celtic szerdai mérkőzését a skót labdarúgó-bajnokságban. A találkozó magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődött volna, ám a játékvezető a vizes talaj miatt úgy döntött, egy későbbi időpontban tartják meg a mérkőzést. Szerdán heves esőzésekkel és orkánszerű széllel kísért újabb viharzóna érte el Nagy-Britannia északi térségeit.

Huszti Szabolcs a Frankfurthoz igazolt

Huszti Szabolcs a német élvonalbeli Frankfurt labdarúgócsapatához igazolt. A korábbi 51-szeres válogatott labdarúgót az őt képviselő menedzseriroda szerdai közleménye szerint még egy évig szerződés kötötte a kínai Csangcsun Jatajhoz, az Eintracht Frankfurt megvásárolta a játékjogát, és a felek – a sikeres orvosi vizsgálat után – szerdán másfél plusz egyéves megállapodást kötöttek. “Ugyanolyan motiváltan várom ezt


Bejelentették, ki a Marosvásárhelyi ASA új edzője

Vége a találgatásoknak: kedden délután ismertté vált, ki a Marosvásárhelyi ASA 1. ligás labdarúgó-csapat új edzője. A klub szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében azt írták: a továbbiakban Petre Grigoraș irányítja az alakulatot. Az új edző 1999-ben a Konstancai Farulnál kezdte pályafutását mint másodedző, 2000-ben ugyanitt vezetőedzővé nevezték ki. 2002-ig töltötte be a tisztséget. Pályafutása következő állomásai:

Egervári Sándor a DVTK vezetőedzője

Egervári Sándort nevezték ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A 65 esztendős szakember hasonló megbízatásban korábban – az MTK és a Dunaferr élén – összesen három bajnokságot nyert, az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, a felnőttválogatott szövetségi kapitányaként pedig 62 százalékos mutatóval dolgozott 2010 és 2013 között – emlékeztet a diósgyőri klub honlapján olvasható keddi

Osztrák Nagydíj: Hamilton rajtol az élről

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 30 éves versenyzőnek ez az idei hetedik, pályafutását tekintve pedig a 45. pole pozíciója, e téren beérte a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját, aki a


Leigazolná a Real Madrid sztárját a Barcelona

Július közepén elnökválasztást tartanak a Barcelonánál, és ez egyik jelölt, aki egyelőre titokban tartja a kilétét bombaigazolással akar az elnöki székbe kerülni: meg akarja szerezni a Real Madridtól Sergio Ramost, korunk egyik legjobb védőjét. Állítólag már ajánlatot is küldött a madridaknak, hogy a megválasztása esetén azonnal tárgyalhassanak a részletekről, kihasználva azt, hogy Ramos és az